A Győri Püspökség Körlevelei, 1901

Tartalomjegyzék

4

Hogy minél több ember részesülhessen a jubileumi év áldásaiban, VI. Orbán pápa, tekintettel az Úr Jézusnak e földön eltöltött életkorára, egy emberöltőt vagyis a harminczharmadik évet, mig végre 1470-ben II. Pál minden huszonötödik évet nyilvánított jubileumi évnek és a benne résztvevőknek teljes búcsút engedett.

Ezek (t. i. a 100., 50., és 25. esztendő) a rendes jubileumi évek, a melyek nem az újév reggelén, hanem karácsony előestéjén kezdődnek és egy évre reá ugyanekkor is végződnek, minthogy a szentévekben hirdetett búcsúk az Úr Jézus születésének és végtelen érdemeinek kimeríthetlen kincstárából nyerik ható erejöket és áldásaikat.

Vannak ezen kivül rendkívüli jubileumok is, melyeket a pápák egyes testületeknek, nemzeteknek vagy az egész kereszténységnek is szoktak néha engedni, nyomós okoknál fogva.

így adott V. Miklós pápa 1450-ben Hunyady Jánosnak és a főrendeknek kérésére, IV. Sixtus pedig 1480-ban Mátyás király óhajára rendkivül jubileumi búcsút édes hazánknak.1

Hasonlóképpen rendkívüli jubileumi búcsú az is, melyet a pápák a rendes jubileumi év után következő esztendőben az egész keresztény világnak hirdetnek és többnyire csak hat hónapi időtartamra szorítanak.

Hatszáz év története bizonyítja, hogy úgy a rendes, mint a rendkívüli jubileumi búcsúnak a keresztény szivekre, különösen pedig a hit öregbítésére, az erkölcsök jobbítására és az életszentség alapjainak megvetésére mily óriási hatása volt.

így mindjárt a Vili. Bonifácz által az 1300. évre hirdetett jubileum alkalmával mintegy varázsütésre megmozdult egész Európa és Róma templomait folyton a bűnbánó és vezeklő zarándokok roppant száma töltötte be. Giovanni Villani, horenczi iró, ki e szentévben állandóan Rómában tartózkodott, beszéli, hogy a jubileum alatt mintegy két millió idegen fordult meg Rómában s a hívek tolongása a Sz.-Péter bazilikája felé oly nagy volt, hogy a tömegben többeket agyon is szorítottak A kiválóbb zarándokok között fölemlíti Martell Károlyt, Nagy Lajosunk nagyatyját, ki »magyar királynak« nevezte magát, továbbá Florencz halhatatlan szülöttjét, Dantét, a költő-királyt.

Ötven év múlva ismétlődött e megható mozgalom és daczára a rettentően pusztító fekete halálnak és a szokatlanúl kedvezőtlen időjárásnak, mintegy millió kétszáz ezer keresztény zarándokolt az örök városba, köztük szienai Szent Katalin, svédországi Szent Birgitta stb.

Nagy Lajos királyunk is elment oda ezer bőrsisakos vitéz kíséretében és midőn szeptember vége felé Róma közelébe ért, Cola Rienzi, népvezér, száz bibor- ruhás diszcsapattal négy mérföldnyire eléje méné és harsogó zeneszó mellett kisérte be a koszorúkkal és himes szőnyegekkel pazarul fölékesített városba. Dicső királyunkat az éppen üresen álló pápai palotába szállásolák, mig a jó magyar vitézek, minthogy a temérdek zarándok miatt szállást nem kaphatónak, kénytelenek voltak tábortüzek mellett szabadban tölteni az éjeket.

De a kemény időjárás viszontagságai között tüzelé és lelkesítő őket nagy királyuk példája, a ki Szent-Péter templomában naponkint szent-misét hallgatott, Üdvözítőnk keserves kinszenvedése fölött megilletődött szívvel mindannyiszor megtekintő Veronika-kendőjét. így végezte mindenek épülésére több napig tartó ájtatos1 Schwandtner : Scriptor. Rer. Hung. II. 69. I.; Koller: Hist. Epp. auinqueeccl. IV. 428. 1.