A Győri Püspökség Körlevelei, 1901
Tartalomjegyzék
fl győri egyházmegye híveinek üdvöt és áldást az Úrban I A jóságos Isten kegyelméből a jelen évvel uj századba léptünk, a mely mire alkonyához ér, halhatatlan, egyetlen lelkünk örök sorsára már eljutott. Hogy boldog lesz-e ez, vagy örökre boldogtalan, azt Isten irgalma után saját magunk viselete dönti el. »Eléd adtam az életet és a halált, a jót és a rosszat, a melyik után kinyújtod kezed, az adatik neked«, igy szól az úr.1 0 mily szomorú a sorsa azoknak, kik lelkűkkel nem törődve, csak a mulan- dóknak élnek! Földi pályafutásukban nem érzik ama béke édességét, melyet Urunk születésének áldott éjjelén angyalok serege hirdetett a jóakaratu embereknek; haláluk óráján pedig rettentő emlékektől, a rossz lelkiismeret mardosásától gyötörve látják, hogy árva lelkűknek a mennyre érdemes jótettek nélkül kell az örök Biró előtt megjelennie. Viszont mily boldog az, ki az Urat féli és az ő parancsainak teljesítésében találja kedvét; mert jó az Isten a benne bizókhoz és az őt kereső lélekhez.2 E jóságából kifolyólag az Üdvözítő irgalma az égből minden kegyelmet és áldást lehozott nekünk, melyekre lelkünk üdvösségének munkálásában csak szükségünk lehet. Az Úr jézus e lelki javak kiosztását szeplőtelen arájára, egyházára, bízta, ki, mint tudjátok, az isteni megbízást anyai szeretettel teljesíti is. Az üdvösségre segítő rendes eszközökkel: tanításával, szentségeivel, szentmise-áldozatjával és áldásaival bölcsőnktől a sírig hiven gondozza lelkünket; de egyúttal minden más kínálkozó alkalmat is megragad, hogy rendkívüli eszközökkel is éleszsze netán szunnyadó hitünket és újra lángra lobbantsa már-már fogyatkozó szeretetünket. Ily rendkívüli alkalmat hozott e gondos anyának a múlt század lealkonyo- dása és az újnak hajnal-hasadása. Miként az ősz Simeon boldogító remények között várta a szent napot, mely »Izrael váltságát« meghozza és áldotta az Istent, mikor e váltság forrását, a kisded Jézust, megláthatta: úgy várta egyházunk ősz Simeonja, a bölcs XIII. Leo pápa is a szentévet, mely a keresztények nagy hasznára a jubileumi búcsút meghozza és áldotta az Istent, hogy az Úr Jézus érdemeinek kimerít- hetlen forrását égig érő hatalmával hiveinek megnyithatta. E jubileumi búcsút ő már az 1899-ik évben, Urunk mennybemenetelének napján, meghirdette és a 91 éves öreg aggastyánnak hangja az egész világra, a földkerekség minden határára elhatott: »Akik szomjuhoztok, jöjjetek a vizekre! Jöjjetek és merítsetek az Üdvözítő forrásából!«3 Először Rómába, a világ e páratlan városába, hívta gyermekeit. Hadd lássák, hogy a vértanuk százezrei hol szenvedtek, hol adták oda annyi örömmel Jézusért és egyházáért éltöket, amiért emlékűk áldott, jutalmok pedig immáron örök. Hadd keressék fel Szent-Péternek tiszteletreméltó hamvait és sirja előtt le1 Moz. V. k. 30. 15, 19. — 2 CXI. Zs. I. v. Bölcs Širák XXXIV. 14—17. LIV. Zs 23. — 3 Izaiás XII. 3. Ján. VII. 37.
