A Győri Püspökség Körlevelei, 1901
Tartalomjegyzék
79 Az »Országos Kath. Tanítói Segélyalap« mindazon t. tagjait, a kik az alapszabályok 8. és 15. §§-ai értelmében jogosítva vannak ösztöndijak, vagy segélypénzek adományozása iránt folyamodni, ezennel felhivatnak, hogy kellően felszerelt folyamodványaikat az alapszabályok 20. §-ának e) pontja szerint az alapgyűjtö- bizottság, vagy a kerületi tanfelügyelői hivatal utján szíveskedjenek f. évi julius 15-ig az illeti) főtisztelendő egyházmegyei hatósághoz beterjeszteni. Szives tájékozásul megjegyzem, hogy a központi bizottság határozata értelmében a folyamndványt, a benne foglalt adatok és indokok hitelesítése végeit alá kell Íratni az illetékes plébános által. Ezen hitelesítés sem községi, sem működési bizonyítványnyal nem helyettesíthető. Ami a melléklendő iskolai bizonyítványokat illeti, tekintettel arra, hogy a központi bizottság ülése csak augusztus utolsó napjaiban tartható és igy a folyamodványok elintézése az iskolai beiratások idejéig alig eszközölhető, legczélszeriibb hiteles másolatokban becsatolni. Tudatom továbbá, hogy segélyben csak azon t. Tagok részesülhetnek, akik legalább három év óta nem élvezték az alap ilynemű jótéteményét. Végül a t. Tagok érdekében kiemelendőnek tartom, hogy azok a folya- mndványok, a melyekhez tagsági könyvecske nincs mellékelve ; továbbá a melyek nem az egyházi hatóságok utján, vagy a kitűzött határidőn túl érkeznek be, nem fognak figy elembe vétetni. Esztergom, 1901. évi május hó 15-én. Dr. Walter Gyula, az Orsz. Kath. Tanítói Segélyalap közp. bizottságának elnöke. Győr, 1901. május 28. 1218. sz. Pályázat az orsz. kath. tanítói segélyalapból nyerhető ösztöndíjakra és segélyekre. D. Carolus Bejczy, parochus Mosony-Szent-Péterensis, in beneficium parochiale Nezsiderense. erga praesentationem Serenissimi Archiducis Friderici tamquam Patroni, ceu parochus canonice institutus est. D. Stephanus Végh, parochus Gyirmóthensis erga praesentationem Celsissimi Principis Nicolai Esterházy tamquam Patroni, in beneficium parochiale Beő-Sárkányense ceu parochus canonice investitus est. D. Andreas Werdenich, qui ad usque munere administratoris in Beő- Sárkány fungebatur, ad parochiam Mosony-Szent-Péterensem interimaliter administrandam deputatus est. D. Antonius Győri, cooperator in Rába-Szent-Mihály, constitutus est interimalis administrator parochiae Gyirmóth. D. Josephus Nusser, qui parochiam Nezsiderensem interimaliter administrabat, ab hoc munere relevatus et ibidem in qualitate cooperatoris relictus est. D. Josephus Heurigs, cooperator Nezsiderensis, ad latus aegroti parochi Mosony-Szent-Andrásensis ceu subsidiarius missus est. D. Joannes Horváth, ad usque subsidiarius in Endréd, constitutus est cooperator in Rába-Szent-Mihály. Jaurini, die 28-a Maii 1901. Nr. 1219. Mutationes in Clero. Dt. Antorctuis 2/Loľii ni. p., Abbas, C. E. J. Canonicus Lector, Vicarius Capitularis.