A Győri Püspökség Körlevelei, 1896

Tartalomjegyzék

25 A mise és egyéb alapítványi tőkék után élvezett kamatjövedelmet az esperes (ezek bevallásánál a főesperes) által hitelesített bizonylattal kell igazolni. Az esperes (főesperes) a lelkész által feljegyzett alapítványi tőkéket összehasonlítja a lelkészi javadalom legújabb vagyonleltárával, a misealapítványokról vezetett naplóval és az utolsó, elintézett témplomszámadással. A hitelesített bizonylatban az összes mise és egyéb alapítványokat fel kell tüntetni, nevezetesen azokat is, amelyekre vonatkozólag nincsen alapító levél, valamint az alapítványok következtében végzendő cselekmények nemét és számát, továbbá a tőkék elhelyezését és jövedelmezését. Nem számítható be azon alapítványok jövedelme, amelyekre nézve az alapító levél akként intézkedik, hogy az a lelkész kongruájába be ne számíttassék. Továbbá nem számítható be az alapítványok kamatjövedelmének azon része, mely az alapító levél értelmében nem a lelkészt, hanem az egyházat, az éneklőt, a szegényeket vagy más valakit illet. 23- §• A X-ik lap első rovatába Írandók azon pénzbeli és terménybeli szolgálta­tások egyenként, melyeket a plébániai hitközség, vagy a politikai község (város) párbér megváltás (aversio) vagy járandóság (deputatum) czimen a lelkész részére teljesíteni tartozik. Világosan kiteendő, váljon a szolgáltatás a plébániai hitközséget vagy a politikai községet (várost) terheli-e, valamint azt is, hogy a megváltás mikor történt. A 2-ik rovatba vezeti be a lelkész a megváltott párbérből vagy járandó­ságból húzott jövedelem pénzértékét. Ezen szolgáltatások jogalapja, mértéke és módozata a canonica visitatio vagy más alapokmány ide vonatkozó részének másolatával igazolandó, amely máso­latot a községi (városi) elöljáróság és az esperes (főesperes) hitelesítenek. A terménybeli szolgáltatások pénzértékét az 1891 — 1895-ig terjedő öt évi helyi árak átlaga szerint a községi (városi) elöljáróság bizonylatával kell igazolni. Ezen bizonylatot kis és nagy községekben a főszolgabíró, esetleg saját észrevételeinek feljegyzése mellett, tartozik aláírni. 24. §. A XI. lap első rovatában feljegyzendő azon összeg, melyet a politikai község (város) házi pénztárából az 1868. évi 53-ik t. ez. 23-ik §-a értelmében segély czimen fizet a lelkésznek. Nem tévesztendő össze ezzel azon fizetés, melyet valamely szab. kir. város vagy más község (város) kegyuraság czimen teljesít, mert ez utóbbit a következő XII-ik lapon a kegyurtól járó szolgáltatások rovatába kell bevezetni. A segély czimén évenkint fizetett összeget a községi (városi) elöl­járóság igazolja. 25- §• A XII-ik lap első rovatában felsorolandók azon szolgáltatások egyenként, melyeket a kegyur készpénzben, terményekben vagy munkákban a lelkész részére teljesíteni tartozik, vagy pedig azon ingó és ingatlan tőkék, melyek a kegyúri terhek megváltása czimén átengedve lettek. A 2-ik rovatban feljegyzi a lelkész kegyur által teljesített szolgáltatások vagy megváltási tőkék jövedelmét készpénzben. A kegyúri szolgáltatások vagy megváltási tőkék a canonica visitatio vagy más alapokmány idevágó részének másolata által igazolandók, a mely másolatot a községi (városi) elöljáróság és a kegyur hitelesítenak. Ha a kegyur a másolatot alá nem irta, az esperes ezen körülményt a másolatra indokolva feljegyzi és aláírja.

Next

/
Thumbnails
Contents