A Győri Püspökség Körlevelei, 1892
Tartalomjegyzék
74 A segélyalap jövedelméből ezúttal a jövő tanévre felosztás alá esik 5269 frt 78 kr; és pedig a) az ösztöndíjakra 4/i0 rész czimén 2107 frt 66 kr.; b) a segély- és gyámpénzekre 5/io rész czimén 2635 frt 10 kr.; r) az árvaházi alapra Vio rész czimén 527 frt 2 kr. Az elnök jelenti, hogy a lefolyt 1891—92. tanévre ösztöndíjakban 41 tanulónak kiutalványoztatott 2100 frt, még pedig egy 100 frtos és negyven 50 frtos. Ezek közül az ötven forintos ösztöndíjakból nem vettek fel hatot, s igy tényleg kiadatott 1800 frt és visszamaradt, mint fel nem vett ösztöndíj, 300 frt. Ezek hatan, mivel ösztöndíjukat fel nem vették, ez évre megszűnnek ösztöndíjasok lenni, valamint azok heten is, kik tanulmányaikat bevégezték; összesen tehát 13 ösztöndíj szűnik meg, úgy, hogy a múlt évi 41-ből ez évre marad 28 és pedig egy 100, és 27 50 frtos. Ezek összes dija kitesz 1450 irtot, mely ha a fenti 2100 Írtból levonatik, marad ez évre adományozandó 650 frt. A múlt évi ösztöndíjakból fel nem vett 300 frt az elnök rendelkezésére bocsáttatott. Az ösztöndíjak kiosztására kerülvén a sor. az elnök jelenti, hogy ösztöndíjért az idén 15 egyházmegyéből 37 tanító folyamodott; folyamodtak többen magánúton is, ami azonban az alapszabályok szerint figyelembe vehető nem volt. Ösztöndíjakra ez évben 650 frt jutván, ezen összegből 13 uj ösztöndíj alakíttatott 50 írtjával; mihez hozzáadva a 28 régit, összesen 41 tanuló részesül az uj tanévben ösztöndíjban. Az elnök előadja, hogy a múlt évi bizottsági gyűlés segély czimén 2632 frtot utalványozott, illetve 11U folyamodó közt 23 frtjával elosztatott 2530 frtot; ezen összeg szétküldetett, a visszamaradt 102 frt pedig az elnök rendelkezésére bocsáttatott, ugyszinte amaz 500 frt is, mely a fel nem vett ösztöndíjakból visszamaradt; ehhez járul még 20 frt, mely a segélypénzekből az elnöknél visszamaradt, ami összesen tesz 622 frtot, úgy hogy segély czimén a múlt 1891 —92-ik tanévben összesen elosztatott 3130 frt. Az elnöknél van még 22 frt, mely a most utalványozandó segélyösszeghez lesz csatolandó. A folyó tanévben kiosztandó segélyösszeg az elnöknél visszamaradt 22 írttal tesz 2657 frt 10 krt. Segélyért folyamodtak 148-an, ezek közt van 16 olyan, kik segélyben már részesültek és 18 olyan, kiknél nincs kimutatva, vájjon a segélyre jogosultak-e? A bizottság az utóbbiak kér ényeit mellőzve, a 114 maradt folyamodó közt 2650 frt egyformán 23 frtjával elosztatni határoztatott; a fönmaradó 7 frt 10 kr. pedig az ösztöndíjakból fönmaradt 300 frttal együtt az elnök rendelkezésére bocsáttatott. Az elnök bemutatja az egri érsek ur ő nagyméltóságának kétrendbeli kegyes leiratát, melyek egyikében a múlt évi közp. bizottsági gyűlés jegyzőkönyvét helybenhagyni, a másikban a hozzá felterjesztett számadásokat és nyugtákat helyeseknek kijelenteni kegyeskedett. Az eperjesi püspök ur ő méltóságának kegyes leirata, melyhez a megyéjében létező tagok s azok tagdijairól részletes kimutatás volt mellékelve, hálás köszönettel tudomásul vétetett. Tárgyalás alá kerülvén az elnöki beszédben hangoztatott indítvány: «kéressék fel a nmélt. püspöki kar, miszerint elrendelni s elhatározni méltóztatnék, hogy senki kántortanitói állomásra nem pályázhat, ki tagsági könyvecskével nem igazolja,