A Győri Püspökség Körlevelei, 1892
Tartalomjegyzék
20 cominus consideravi. Dilectissimi! Vestri desiderium ursit me, ut levarem in circuitu oculos meos et videam tum eos, qui de longe venerunt, tum qui a latere surrexerunt. Venerunt Vestri confratres, et cum iis saltem in spiritu venistis etiam Vos omnes, ut Vestrum in me amorem manifestaretis, filialis pietatis obsequia et dona memorialia exhiberetis, diem denique, quem Princeps pastorum mihi, expletis in Episcopatu quinque lustris, videre concessit, mecum socia exultatione concelebraretis. Gratias egi, imo nunc quoque ago Domino Deo nostro, quod pro explendis muneris mei partibus in personis vestris aptos, promptos, dignosque cooperatores assignare dignatus sit mihi, qui quanto fragilior sum, tanto plus his indigeo. Unitis animis processimus ad excolendam vineae Dominicae insignem hanc portionem, Dioe- cesim nostram: una eademque erat decursu viginti quinque annorum causa nostrae laetitiae, nostri angoris, curarum et sollicitudinum nostrarum. Quemadmodum labores Vestros, Vestraque fatigia semper magni feci: sic nunc homagium, quo Vestram in me adhaesionem contestati estis, cum solatio et complacentia suscepi. Pro fatigiis Vestris, pro votis item et donis mihi oblatis, gratias Vobis ex corde ago: adhaesionem autem Vestram reciproco amore et paterna benedictione prosequor. Caeterum, quae solemni illa occasione Vestris Deputatis, universoque Venerabili Clero coram me congregato dixi, hic Vobis legenda exhibeo. »Krisztusban szeretett testvéreim és fiaim! Örvendez lelkem az Urban, midőn egyházmegyém főtisztelendő papjait, mint egy szellemi erővel összeillesztett koszorút, magam előtt látom. Kedveseim! irányatokban érzett vonzódásom kénytet, hogy emeljem föl magam körül szemeimet és lássam azokat, kik messziről jöttek, úgyszintén azokat, kik folyvást oldalam mellett vannak. Megjelenéstek fölötte kedves előttem. Eljöttetek, hogy irántam érzett szereteteteknek kifejezést adjatok, hogy fiúi kegyeletetek zálogát bemutassátok s hogy ez ünnepies napot, melyet a pásztorok pásztora 25 éves püspökségem után megérnem engedett, velem együtt hálás szívvel megüljétek. Méltó valóban, hogy az Ur Istennek hálát adjak e ritka kegyességéért, de azért is, hogy ily jelentékeny időtartamú főpásztorkodásomhoz, Kedveseim, a ti személyetekben alkalmas és méltó segédkezüket nyújtott. Valahányszor növendékpapjaimnak az egyházi rend szentségét föladtam, az egyházi szertartások könyvében előforduló példák mindannyiszor biztatólag hatottak lelkületemre. Isten Mojzest az által segité a nép kormányzásában, hogy 70 férfiút rendelt melléje; a papok szükséges számát az által eszközlé, hogy Eleazár és Ithamárra, Áron gyermekeire, atyjok hatalmát átszármaztatta; a szent apostolok munkáját tanítványok közreműködése által terjeszté és gyümölcsözteté. Ezeket olvasván, legalázatosabb kérésem az volt, hogy az Ur nekem is adjon az uj áldozárokban ily segítséget, melyre annál nagyobb szükségem van, minél gyöngébbnek érzem magamat. Isten meghallgatta kérésemet. Személyeitekben adott munkatársakat. Egyesített erővel mentünk az Ur szőlejének jelentékeny részét művelni, kérvén a jó Ur Istent, hogy arra, a mit ültetünk és öntözünk, a növekedés és gyümölcsözés áldását kegyesen megadni méltóztassék. Az egyház küzdelmeiben is együtt munkálkodtunk. Az egyház közéletében, miként szent Pál a maga ephezusi tartózkodásáról megjegyzé, jelenleg is tág és messzire kilátást nyújtó kapu tárul előttünk s a szemközt álló mezőn sok az ellenség. De bizodalmunk és erősségünk az Ur Jézusban, ki a
