A Győri Püspökség Körlevelei, 1886

Tartalomjegyzék

72 igazolja, hogy 75 éves koránál fogva a tanításra képtelen, ennélfogva nyugdijat kér. Kérése teljesítendő. e) Wieder Erzsébet, német-gyiróthi tanító özvegye, 41 éves, segély­dijat kér. Jogos kérelme tárgyalásra elfogadtatok. f) Wessely János, német-járfalvai tanító, orvosi bizonyitványnyal iga­zolja, hogy tanítani képtelen és nyugdijat kér. Folyamodása elfogadtatik. g) Wayán Eerenczné, kishöflányi tanító özvegye, segélydijért és 8 kiskorú árvája részére árvadijért folyamodik. — Minthogy a tavai módosított alap­szabályok értelmében „az ujonan és ismét belépők a nyugdíj élvezetére csak be­lépésüktől számított 5 óv után vannak jogosítva“, Wayán Ferencz pedig csak 1885- ben lépett be ismét az intézetbe, folyamodónak kérése nem teljesíthető. Jóllehet az intézet rendelkezési alapja már tavai teljesen ki volt merítve s ámbár az egyházmegye területén ujonan kinevezett tanítók az 1885-ik évben O Nagyméltósága a megyés Püspök által helybenhagyott uj szabályzat értelmében felszólittattak belépni az intézetbe, de ezt tenni — nehány kivételével — elmu­lasztották, s igy az intézet jövödelme csak 2489 frt, melynek i/6 része az alap­szabályok 37. §. értelmében a tőkéhez kapcsolandó; mégis mivel a jogosan folya­modók nagy része, mint özvegy és árva, egészen kereset és segély nélküli állapot­ban van: lelkiismeretes tárgyalás és beható megbeszélés után abban állapodott meg a bizottság, hogy az intézet összes jövödelme utalványoztassék ki a folyamodók közt, azok anyagi állapotának aránya szerint, és pedig a) Bankó Eleonóra és 6 árvája számára 1886. julius 1-től all. oszt. segélydij. b) Gneisz Istvánnak 1886. julius 1-től az I. oszt. nyugdíj. c) Keisinger József özvegyének 1886. julius 1-től az I. oszt. segélydij. d) Huber Józsefnek 1886. julius l-től a II. oszt. nyugdíj. Ezzel ki lévén merítve az intézet évi jövödelme, Wieder Erzsébet özvegy­nek a II. oszt. és Wessely Jánosnak az I. oszt. nyugdíj akkor fog folyóvá tétetni, ha az intézeti pénztárnak akár nyugdíjasok halálozása, akár uj tagok tömegesebb belépése által megváltozott körülményei azt megengedik. Hogy pedig az évi jöve­delemnek 1/6 részét a jövőben ismét tőkésíteni lehessen, a bizottság kimondotta, hogy — hacsak a körülmények meg nem változnak — jövő évben alig tarthat kiutalványozó gyűlést. 4. Fölkéretnek az illető lelkész urak, hogy a scgélydijas özvegyek nyug­táit ne csak láttamozzák, hanem az illetőknek özvegyi állapotát is bizonyítani szíveskedjenek. 5. Azon alázatos kéréssel fordul a bizottság Püspök urunk 0 Nagyméltó- ságához, hogy ezen jegyzőkönyvet püspöki körlevelébe foglalva, az intézeti tagok­nak megküldeni kegyeskedjék. Végül a bizottság az elnöklő prépost-kanonok urnák az intézet érdekében tanúsított buzgó fáradozásaiért meleg köszönetét mondva, ülését bezárta. Kelt mint fönt. Yeninger Ernő, jegyző. 2139. sz. Tudomásul vettem. Győr, jul. 12. 1886. Dr. Bertha János, bizottsági elnök. Saflia ciános s. k., püspök.

Next

/
Thumbnails
Contents