A Győri Püspökség Körlevelei, 1886
Tartalomjegyzék
24 A közimák azon szándékra végzendők, kogy a katholikus egyház s az apostoli Szentszék boldog legyen s felmagasztaltassék, az eretnekségek kiirtassanak, a bűnösök megtérjenek, a tévelygők igaz útra térjenek, a keresztény fejedelmek egyetértésben, a hivő népek egységben és békében éljenek s hogy ő Szentsége szándékai teljesüljenek. Továbbá a jubileumi búcsú elnyerésére az év folytában vagy három templomot kétszer, vagy kettőt háromszor, vagy egyet hatszor keilend meglátogatni, miként azokat a t. lelkész urak a helyi körülmények szerént kijelölni fogják. (Győrött a székesegyház, a sz. Benedekrend s a karmelita szerzet templomai lesznek meglátogatandó k.) A templomlátogató hívek mindegyik látogatáskor a fentemlített szándékra öt Miatyánkot és öt Üdvözletét imádkozzanak. Ha a templomlátogatás a hívek által lelkészöknek vagy helyettesének vezetése alatt nyilvános körmenettel végeztetik : azon esetben egy templomnak ily körmenetben való kétszeri látogatása a bucsu-elnyerős ezen feltételének teljesítésére elégségesnek nyilvánittatik. A többi bucsu-feltételek ezek. Kiki válaszszon magának kőt oly napot a szigorú böjtölésre, melyeken különben nem volna köteles bőjtölni. Azután adakozzék tehetsége szerént s lelkiatyjának tanácsához képest oly jámbor czélra, mely különösen a hittérítők intézeteinek s a szegény iskoláknak gyámolitására szolgál. Végül a köteles húsvéti szent gyónás- és áldozáson fölül még egy törödelmes és ájtatos szent gyónás és áldozás végzendő. A gyermekek, kik még nem áldoznak, szent áldozás helyett mondjanak három Miatyánkot és három Üdvözletei. A jubileumi szent idő nyilvános és ünnepélyes megnyitása húsvéthétfőn tartatik szentsógkitétel mellett mondandó nagy szentmisével és a Szentlélek Ur Isten segélyül hívásával. Az óv utolsó estéjén pedig az évvel együtt a jubileumi szent idő is ünnepélyes hálaadó isteni tisztelettel fog befejeztetni. Használjuk fel, Krisztusban kedves híveim ! egész buzgósággal e szent időt, teljesítve híven Szentsóges Atyánk jóakaró felhívását Anyaszentegyházunk javára, saját lelkünk üdvösségére, hazánknak s az egész emberiségnek békességére s boldogulására. Győr, 1886. évi áprilhó 11-én. János s. k., püspök.