A Győri Püspökség Körlevelei, 1882
Tartalomjegyzék
2 Minden igazán jó és tökéletes ajándék Istentől van. Az ő irgalmassága nélkül senki sem erős. 0 az, ki mind a jó akarást adja, mind azt, hogy mi jót akarunk, azt teljesíthessük is. Mindenekelőtt tehát Isten szent malasztjára van szükségünk. Hozzá kell folyamodnunk, hogy világosítsa meg elménket, gerjeszszen kívánságot szivünkben a jó iránt, mutassa meg az utat, melyen járjunk, bátorítson ez ut megkezdésére, s lángolja föl szivünk vágyait az ut végczéljának elérésére. Az emberi gyarlóság ugyan nem egyszer visszariaszt minket az erkölcs utjának megkezdésétől ; sőt néha a gonosz lélek sugallatai is megható színben tüntetik szemeink elé a nehézségeket, hogy elcsüggedjünk : de, ha Isten malasztját kikértük és elnyertük, semmit se féljünk. íme a példa ezekre. Az evangéliumi gazdag ifjú, midőn a tökéletes élet ösvényét kereste, s az édes Üdvözítőtől hallá, miszerint ha tökéletes akar lenni, kell hogy eladja mindenét, kioszsza a szegények közt, s eljővén kövesse Krisztust, ez ifjú, mondom, emberi gyarlóságból visszamaradt a tökéletesség ösvényeiről. „Elszomorodott, mond az irás, mert sok jószága vala.a 3) Ettől nem akart megválni. Remete sz. Antalról olvassuk, miszerint a gonosz lélek mindent elkövetett sugallatai által, hogy a szent életre törekedő ifjat visszatartsa. Szeme elé tartá, miszerint az erkölcs útja igen göröngyös, igen nehéz ; hogy nagy áldozat és önmegtagadásba kerül eljutni a czélra; hogy kétes a megerőltetés eredménye; hogy Antal még fiatal, ráér jó lenni akkor, ha majd öreg lesz. De szent Antal imádsághoz fogott és megnyerte Istennek erősítő kegyelmét. Aki Isten segítségével rátér az üdvösség útjára, csakhamar úgy jár, mint sz. Pál a korintusiakhoz irt levelében az apostoli munkára vonatkozólag magáról megjegyzi: „Nagy ajtó nyittatott meg nekem, úgymond, és nyilvánvaló, de egyszersmind sok az ellenkező.“ 4) Alig hogy megnyílik előttünk a tér, melyen haladni akarunk, máris az ellenkező akadályok egész seregével találkozunk. Mindenek előtt ezen akadályokat kell utunkból félremozditanunk. Szent Pál Titushoz irt levelének imént idézett szavaiban ily akadályul jelezi az istentelenséget és a világi vágyakat. Ezekkel kell megküzdenünk. Istentelenség a tanításban, istentelenség a rósz erkölcsökben. Isten végnélküli irgalma és minden tudósága kinyilatkoztatta viszonyunkat Isten iránt s embertársaink iránt, élénkbe adván, mit kell hinni, mint kell cselekedni, hogy tidvözül- jünk. De mindamellett a gőgös emberi ész nem iparkodott-e ellentmondani a kinyilatkoztatás tanainak? mindent, mi Istennek vagy isteninek neveztetik, megtámadni? gonosz irányú beszédek s könyvek által az istentelenséget terjeszteni, a hívők szivét roszra vezetni, belőlök a hitet kioltani? Nem találkozunk-e néha oly hithideg, hitnélküli, sőt hitellenes emberekkel, kiknek beszédéről azt kell mondanunk, mit a koronás próféta a korabeli gonoszokról mondott ? Eszteleneknek mondja ő azokat, kik szivükben azt állítják, miszerint nincsen Isten. „Megvesztek, úgymond, és utálatosak lettek igyekezetekben. Nincs, ki jót cselekedjék, nincs csak egy is. Megnyílt koporsó a torkuk, nyelvükkel álnokul cselekedtek, áspis kígyók mérge az ő nyél- vök alatt.“ 5) Ezek az állam- és társadalomnak leggonoszabb ellenségei. Igazán folytatja felölök Dávid király: „Romlás és szerencsétlenség az ő utaikon. A békesség 3) Máté 19, 22. — *) Kor. I. 16, 9. — *) Zsolt. 13, 1—3.
