A Győri Püspökség Körlevelei, 1881
Tartalomjegyzék
Ad Circ. Nr. IY. a. 1881. Zalka János, Isten irgalmából s az apostoli szentszék kegyelméből agyőri egyházmegye püspöke, Ő császári s apostoli királyi Felsége valóságos belső titkos tanácsosa, a szentséges római Pápa trónálló udvari főpapja, hittudor, stb. Krisztusban kedveseimnek, a győri egyházmegye valamennyi híveinek üdvöt a mi Urunk Jézus Krisztusban s atyai áldásomat. Az édes Üdvözítő, midőn már közeledett szenvedésének ideje, maga mellé vévé tanítványait s igy szóla hozzájok: „íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és bétel- jesednek mindenek, mik megirattak a próféták által az ember fiáról; mert a pogá- nyok kezébe adatik, és megcsufoltatik, és megostoroztatik, és megpökdöstetik, és minekutána megostorozzák, megölik őt és harmadnapon föltámad.“ (Luk. 18, 31, 33.) A katholika egyház e szavakat olvastatja az Ötvenedvasárnapon, hogy figyelmeztesse gyermekeit, miszerint közeledik már az idő, hogy Urunk Üdvözítőnk szenvedésének megszivlelésére előkészületet tegyünk. Közanyánk ugyanis az egyházi év különböző részeit különböző módon használja föl arra, hogy üdvösségünket eszközölje. Az örvendetes események emléknapjain lelki örvendezésre és hálaadásra serkent: a gyászos évfordulókon pedig int, miszerint lelki állapotunk megvizsgálása és igaz bíin- bánás czéljából magunkba szálljunk, hogy Isten irgalmára és kegyeire méltók lehessünk. Arra, hogy magunkba szálljunk, s mintegy magányba vonuljunk, különösen szánva van a negyvennapi böjt ideje, midőn tudniillik Urunk s Üdvözítőnk negyvennapi böjtölése a pusztában, továbbá szenvedése s halála hozatik emlékezetünkbe. Urunk példája int minket erre ; annak átérzése pedig, hogy ő érettünk szenvedett és halt meg, fölhí, hogy üdvösségünket ez utón is elérni iparkodjunk. Menjünk ki vele mi is a magányba, akarom mondani, az emberek gyakoribb társaságát, a mulatságot, a fölösleges beszédet kerülvén, készítsünk saját körünkben magunknak magányt; bőjtöljünk Urunk példája s anyaszentegyházunk rendelete szerint; abból pedig, mit böjtölés által megtakarítunk, gyakoroljunk szeretetet szűkölködő embertársaink iránt. E magányunkban mi is érezni fogjuk azon édességet és lelki örömet, melyről sz. Jeromos Heliodorhoz irt levelében szól, mondván: „Oh magány, hol Krisztus virágai díszelegnek ! Oh pusztaság, hol azon kövek teremnek, melyekből a titkos jelenési nagy király városa épül. Oh te magány, mely Isten nyájasabb jelenlétének örvendez!“ Magányba vonulunk tehát s egy kevéssé megpihenünk, s lelki szemeinkkel a Jeruzsálembe fölmenő Üdvözítőt nyomban kisérjük; kisérjük föl egész a kálvária hegyére, hogy megfogattatásának, megkinoztatásának, és végre fölfeszittetésének bün1
