A Győri Püspökség Körlevelei, 1880
Tartalomjegyzék
4 (Móz. I. k. 46, 29.) Hasonló épületes példákat találunk a történet egyéb könyveiben is. XI. Benedek pápáról olvassuk, miszerint szegény származású, de igen kitűnő erkölcsű s tudós Domonkos-rendű szerzetes volt. Isten úgy rendelte, hogy 1303- ban római pápának választatott. Anyja, születése helyén, Trevisóban akkor még életben volt, de szegény sorsban. Meghallván e szegény asszony, hogy fia római pápa lett, sietett Rómába, hogy kedves gyermekét a világ legnagyobbik méltóságán üdvözölje. A pápa körül levő tisztviselők ez asszonyt, hogy tisztességesebben jelenhessék meg a pápa előtt, díszes ruhába öltöztették s igy vezeték be a pápa elé. A pápa végig nézé az asszonyt, s igy szóla: Az én anyám szegény trevisói asszony, nem pedig urhölgy. Ez nem az én anyám. Erre észrevették az udvari tisztek, mire czéloz a szent életű pápa. Legott kivezették tehát az asszonyt, s leszedek róla a díszruhát s ékességeket, és saját szegény trevisói ruháiban engedek bemenni fiához, a pápához. Ekkor a pápa fölkiáltott: Ime e szegény asszony, ez az én anyám. Megölelő őt s mindnyájan sirának. A pápa megmutatta, miszerint a szülék iránti tiszteletet mindig meg kell őriznünk, habár egyikünket vagy másikunkat az isteni gondviselés amazokénál nagyobb polczra emelte is. Az, ki magasabbra emelkedvén, alantos származását szégyenli, szegény szüleit csak pirulva nézi, az ne mondja, hogy Isten negyedik parancsolatját megtartja, az törpe egyéniség. Nevezetes jellemvonást jegyzett föl a történet szászországi Willigiszről is, kinek atyja bognár vagyis kerékgyártó volt. E férfiú példás élete s tudománya által annyira magára vonta 11. Otto császár figyelmét, hogy ez mainzi érsek és fejedelemnek nevezte őt ki. (976 körül.) Willigisz, hogy e magas méltóságban el ne bizza magát, s alantos származású szüleiről mindig megemlékezzék, palotájában több helyütt szekérkereket festetett a falra s ezt íratta alája: Willigisz, el ne feledd, mi volt az atyád. Ilyen ajellemes és igaz vallásossággal bíró férfi. így tiszteli meg szüleinek még emlékét is. Hisz nem azért tiszteljük atyánkat s anyánkat, hogy híres, gazdag, hatalmas, hanem mert a mienk, s ezt Isten parancsolja. A szeretet s tiszteleten kívül az is megkíván tátik, hogy szüléinknek engedelmeskedjünk. ISalamon király a példabeszédek könyvében (1, 8.) igy inti a magzatokat e kötelességre : „Hallgasd fiam atyád oktatását és el ne hagyd anyád törvényét,“ és ismét (6, 20—24.) : „Tartsd meg, fiam, atyád parancsolatjait s el ne hagyd anyád törvényét. Kösd azokat szüntelen szivedbe és helyezd el nyakad körül. Mikor jársz, veled járjanak; mikor aluszol, őrizzenek téged, és felébredvén szólj azokkal. Mert a parancsolat szövétnek és a törvény világosság, és az oktató dorgálás az élet útja, hogy megőrizzenek téged.“ A szülők még akkor is, midőn magok talán roszak, azt kívánják, hogy gyermekeik jók legyenek ; azért kötelesek a gyermekek mindenben, mi nem ellenkezik Isten parancsolatjával, engedelmeskedni. Azon parancsolatok, törvények vagyis életszabályok s elvek, melyeket a szülék gyermekeik szivébe csepegtettek, ha ezek azokat tanulékony engedelmességgel elfogadták, megmaradnak mindvégig. S ha néha az ifjúság szele felhőket kerget is e világosság fölé, s az atyai törvények kalauzoló szövétneke kialudtnak látszik is, ismét csak előtűnik az, mihelyt a szenvedélyek zivatara lecsillapodott. Szent Ágoston vallomásainak könyvében oly édesen emlékezik meg jó édes anyjának, szent Mónikának tanításai-
