A Győri Püspökség Körlevelei, 1880
Tartalomjegyzék
/ szolgálat után fele — és teljes 30 évi szolgálat után az egész fizetés illeti nyugdíjképpen ; 10 évnél kevesebb szolgálatért nyugdíj nem jár. 13. Tekintettel az 1845. évi 25224. helytartótanácsi sz. a. kiadott szabályrendelet 71-ik §-nak végpontjában foglaltakra, a tanítói szolgálat után kiérdemelt nyugdíj a tanítótól a nyugdíjról való előzetes lemondás esetében sem vonható meg. 14. A nyugdíjra jogosult tanítók özvegyei férjük legutolsó évi fizetésének mindenkor egy harmadát nyerik évi nyugdijúl. 15. Az orsz. tanítói nyugdíjintézetbe fel nem vett községi, róm. kath., gör. kath. tanítók, valamint özvegyeik és az illető iskolafentartók között a tanítói, illetve özvegyi nyugdijakra vonatkozólag köthetők szerződések is, úgy azonban, hogy a mellékelt szabályrendeletekben ezen tanítók és özvegyeikre kikötött kedvezmények csorbulást nem szenvedhetnek. Ezen szabályrendeletekbe ütköző szerződés érvénytelen, ellenben kedvezőbb ellátás iránt kötött szerződés szabad és érvényes. Az illető tanító és iskolafentartó között létrejött szerződés az özvegy nyug- dijjogosultságát nem érintheti. 16. Nyugdíjba beszámítható fizetés gyanánt csak a tisztán tanítói jövedelem vehető. A kántori járandóságok, lakbér, kegyadományképpen élvezett jövedelem, a vallás vagy tanulmányi alapból nyert járulékok a nyugdíjba nem számíthatók be, hacsak az illetők beleegyezésüket nem adják. 17. Ott, hol a tanítói jövedelmektől a kántori járandóságok elkülönítése nehézségekkel jár, az iskolai vallomány, vagy ennek nem létében a canonica visitatio veendő irányadóul. Ha pedig a tisztán tanítói jövedelem ezekből sem volna a valóságnak megfelelően, vagy mindkét fél megnyugvására kideríthető, az esetben a járás szolgabi- rája által a felek kölcsönös kihallgatása után felvett jegyzőkönyv adatai fognak irányadóul szolgálni. 18. Ha a megállapított tanítói jövedelem egy részét terménybeli járulékok vagy a tanulók után megszabott tandíj teszi, úgy a terménybeli járulékok pénzértéke, valamint a tandíj a legközelebb múlt 10 évi átlag szerint számítandó. 19. A nyugdíj a tanítót a tettleg nyugdíjba lépés napjától, mi, tekintettel az 1875. 32. t. ez. 43. §-ra, rendkívüli esetek kivételével mindenkor a tanév végére határozandó, az özvegyet pedig férje halála napjától, vagy ha az 1868. 38. t. ez. 140. §., illetve a róm. és gör. kath. plébánosok mint iskolaszéki elnökök részére kiadott egyházhatósági szabályzat 23. §. értelmében, a férje lakását és fizetését egy fél éven át élvezte volna, úgy az özvegy nyugdija férje halála napjától számított fél év után illeti meg, és pedig a múltra nézve egyszerre, a jövőre azonban a nyugdíj mennyiségéhez képest előleges havi vagy évnegyedes részletekben. 20. A megszabott nyugdijat mindig azon pénztár, község vagy felekezet tartozik fizetni, melyből, vagy melytől a nyugdíjazandó vagy elhunyt tanító fizetését legutóbb húzta. Ezen nyugdíj a szolgálati idő arányában községenként nem osztható fel, 12