A Győri Püspökség Körlevelei, 1879
Tartalomjegyzék
6 rómaiakat, miszerint ne csak a büntetésért, hanem a lelkiismeretért is engedelmeskedjenek, s hogy mindenkinek megadják, amivel tartoznak: akinek adóval, adót; akinek vámmal, vámot; akinek félelemmel, félelmet; akinek tisztelettel, tiszteletet (Róm. 13, 1—7.). Másrészt pedig, hogy a hatalommal vissza ne éljenek a hatalmasok, a Bölcseség könyve szerint ezeket hirdeti nekik az egyház: „Halljátok meg királyok és értsétek meg, tanuljatok föld határainak bírái. A hatalom az Úrtól adatott nektek és az erő a Felségestől, ki megkérdezi a ti cselekedeteiteket és gondolatotokat megvizsgálja. Rettenetesen és hamar megjelenik nektek, és igen kemény ítélet lészen azoknak, kik uralkodnak. Isten senki személyét nem válogatja, sem nem fél senkinek nagy voltától; mert a kicsinyt és nagyot ő teremtette és egyenlőképen gondja van neki mindenekre.“ (Bölcs. k. 6, 2—8). Ami egyházunk a társadalom főtényezőjeül a házasságot tekinti, és pedig mint szentséget, melyben a férj és feleség holtokiglan együtt élnek, és semminemű viszontagság vagy nyavalya nem fogja őket elválasztani. Együtt viselik ők az élet terheit, osztoznak a búban és örömben, együtt nevelik gyermekeiket Istennek dicsőségére. A férj a családfő, kinek az asszony engedelmeskedik. Mindketten gyermekeikre vigyáznak s ezek által tisztelteinek. Ami szentegyházunk az irás tanítása szerint ajánlja a takarékosságot és munkásságot, tehát az Összeadást és sokszorozási, majd a hangya szorgalmát hozván föl pédakép a lomháknak, majd kimondván, miszerint aki nem dolgozik, ne egyék. Ajánlja a kivonást és fölosztást a keresztény szeretet gyakorlása végett, hogy meg- oszszuk falatunkat és lakásunkat a szükölködőkkel, ruházzuk a mezíteleneket, ápoljuk a betegeket. De ha az elosztást valaki akaratunk ellen tenné s kivonna vagyonúnkból ellenmondásunk daczái’a, azt rablás- és tolvajságnak tartaná. Az egyház tudniillik visszavetvén azok tanait, kik az állítólagos egyenlőség ürügye alatt a vagyonosabbak birtokát fölosztani, és ismét fölosztani s elvenni szeretnék, azt {tanítja, miszerint valamint nem egyenlők az emberek lelki tehetségeikre és természetes erejükre nézve, úgy nem egyenlőka vagyonra nézve sem, s azért másnak tulajdonát, mely magában a természetben találja jogalapját, megsértenünk nem szabad; mert a lopást s í’agadozást Isten, a minden jognak szerzője s inegboszulója, annyira tiltja, hogy az idegen jószágot, vagyont, mely nem mienk, hanem másé, még csak megkívánni is tilosnak tartja. Azonban midőn az egyház a tulajdon jogossága és védelme mellett igy küzd, mint kegyes anya a szegényeket is gondozza, ezek szükségeiről sem feledkezik meg, sőt anyai indulattal Öleli át őket, jól tudván, hogy ezek Krisztus személyét képviselik, amennyiben t. i. ő mondá, hogy mit a legkisebb szegénynek adunk az ő nevében, úgy tekinti, mintha neki adtuk volna. Ezek fölsegélésére tehát, befogadásáig, táplálására menházakat állíttat s védelme alá veszi azokat; inti a vagyonosabbakat, hogy adják oda alamizsnakép fölöslegüket. Végre vigasztalja a a szegényeket majd azzal, hogy Krisztust hozza föl például, ki noha gazdag volt, érettünk szűkölködő lett (II. Kor. 8, 9.), majd ismét, hogy boldogok a szegények, mert övék a mennyeknek országa. (így szent atyánk, XIII. Leo legújabb körlevelében, 1878. decz. 28.). Tanítja ő végre az egyenességet, tisztaságot, mások birtokának tiszteletét,
