A Győri Püspökség Körlevelei, 1879

Tartalomjegyzék

van ingatva mindaz , mi biztosítékul szolgált a társadalom fönállhatására. A tisztességes családi élet, az elöljárók és törvények iránti tisztelet, a kitartó munkásság, megelégedés a magáéval, nem ásitozás más vagyona után , a becsületes hivataloskodás , az eskü szentsége s adott szó beváltása, mások jogainak tiszteletben tartása: mindezek meglazultak. Aki hírlapokat olvas, tudja, miszerint azoknak majdnem minden szavában házas felek elválása, házasságtörések, eliiljárók iránti eddig alig hallott tiszteletlenség, a törvények mibe sem vétele, munka helyett kéjvadá- szás, a szép ó'si vagyonnak eltékozlása , csalások , tolvajlások , sikkasztások , visszaélések a hivatallal, esküszegések, rendzavarás, párbajok, öngyilkosságok, utonállás s több eféle szörnyek emlittetnek föl.

Hogy e baj létezik, mindenki tudja; csak abban térnek el a nézetek, mi legyen e bajnak igazi oka. Vannak , kik azt hiszik , miszerint azért lepte meg a társadalmat e baj, mert iskoláink nem voltak, vagy nem látogattattak. Tagadhatatlan, hogy az iskola kimondhatatlan támasza a társadalmi jólétnek, de mégsem minden, mégsem egyedüli forrása a jónak. Hisz azok, kikről eló'bb szóltam , a fölsőbbség iránti tiszteletlenség- és rendzavarásról vádolt írók s szónokok, a párbajt vívók, a sikkasztók, az öngyilkosok, tékozlók, a házasságtörők s uzsorások legnagyobb része, a csalók nem iskolázott emberek ? Ezek mind iskolába, és pedig legtöbben még felsőbb iskolába is jártak. Az igazi ok tehát másban keresendő. Abban t. i., hogy a vallásosság hanyatlani kezd. Igen , a vallástalanság s az egyház tanainak figyelembe nem vétele a főoka e nyavalyának. Senki sem tagadhatja ezt, ki a tapasztalás nyújtotta jelenségekre ügyel. Vagy ki merné állitni, miszerint az igazán vallásos ember, kinek élő hite van a legszentebb Istenben , a jóknak jutalmazójában s a bűnösöknek büntetőjében; az igazán vallásos ember, ki Istent önönmagáért mindenek fölött, felebarátját pedig Istenért szereti; ki az Apostol intése szerint (Tit. 2,12.) maga irányában józanul, felebarátja irányában igazságosan, Isten irányában ájtatosan él; ki átérzi, hogy minden hatalom végelemzésben Istentől van, s irányában engedelmeseknek kell lennünk; ki még a szenvedések közepeit is a hit nyújtotta ama vigasztalásra gondol, hogy a békességes tűrés által mentjük meg lelkünket, s hogy az élet szenvedései nincsenek arányban a sokkal nagyobb dicsőséggel, melylyel Isten minket megjutalmaz: mondom, ki merné állitni, hogy az ily vallásos, ily élő hitü ember elköveti ama bűnöket ? Innét az következik, hogy a vallásosságot kell ébresztenünk , táplálnunk s mégóvnunk, s az egyház tanait, intéseit érvényre segitnünk, ha mind egyeseknek, mind az egész társadalomnak javára törekszünk.

Krisztusban kedveseim ! A vallásosság a hitnek nyilvánulása mind érzelmeinkben, mind beszédünk- és cselekedeteinkben. A keresztény katholika egyház isteni küldetése szerint előadja hitünk tanait. Ezeket hallván Isten szent malasztja segítségével megszülemlik bennünk a hit, s ez rendezi érzelmeinket, igazgatja beszédünket, irányt ád cselekedeteinknek. Ha az egész társadalom mind vallásos emberekből állana, kik az egyház szent tanai szerint éreznek és cselekednek, kétség kívül az a földi boldogság hazája volna. Tudjuk, miszerint az eszményi állapotot nem érjük el: iparkodunk mégis ez érdemben annyit tenni, amennyit csak tehetünk. Ez alkalommal először is a vallásosság azon ébresztéséről s táplálásáról akarok szólni,