A Győri Püspökség Körlevelei, 1876

Tartalomjegyzék

Utasítás a halottkémek részére. I-ső rész. Eljárási szabályok azon halottkémek részére, kik orvostudori vagy sebészi oklevéllel bírnak. 3. íj. Ha a halál a halottkém meggyőződése szerint bekövetkezett .... a halottkém megállapítja az eltemetési időt (7. §.) s kiállítja a halotti vizsgálati bi­zonyítványt. 5. §. Az eltemetési határidő közönségesen 48 óra, amennyiben pedig a hulla sajátsága, kivált a melegebb évszakban , közegészségi szempontból a korábbi eltemettetést tenné szükségessé, orvostudori, vagy sebészi oklevéllel bíró halottké­mek felhatalmaztalak, hogy ily esetekben a hulla eltakarítását már a halál bekö­vetkeztétől számítandó 36 óra utánra is megengedhessék . -— mi azonban a helyi hatóságnak haladéktalanul bejelentendő. A járványok alkalmából netalán megkíván tató korábbi eltemettetések iránt a törvény hatóság intézkedik. 6. Azon hullát, melyre nézve a tetszhalál gyanúja fennforgóit s az ólesz- tósi kísérletek is foganatba vétettek, 48 óra alatt semmi körülmények között sem szabad eltemetni, sőt a 48 óra után is csak akkor, ha a hullában a rothadási folya­mat kétségtelenül bekövetkezett. 7. §. Az eltemetésnek rendesen az 5. és 6. -okban kiszabott határidők leteltére következő, — helyben szokásos temetkezési időben kell megtörténni, mely idő azonban a halál bekövetkeztétől számítva 60, a tetszhalál gyanújában állottak­nál a rothadási folyamat bekövetkeztétől számítva 12 órán túl, nem terjedhet. 8. §. Az eltemetés ezen határidőn túli elhalasztásának csak akkor van helye, ha a hulla bebalzsamoztatik (conserváltatik), halottkamrába vitetik, vagy máshová elszállittauii szándékoltatik. Ily vagy ehez hasonló esetekben a halottkém a temetés elhalasztását, ha kielégítő intézkedések tétettek arra nézve, hogy a hulla a közegészségre káros be­folyással ne.legyen, megengedi, és az erre vonatkozó körülményt a halottvizsgálati bizonyítvány észrevételi rovatába feljegyzi. 9. §. Ha a lialottkém annak jönne tudomására, hogy a hulla a kitűzött idő­ben el nem temettetett, tartozik erről a községi elöljáróságot haladéktalanul értesíteni. 10. §. A halottkém a fennebbiek szerint kiállítandó hivatalos bizonyítványt a halott hozzátartozóinak azon utasítással kézbesíti, hogy annak alapján az elteme­tést eszközöljék. Eljárás rendkívüli haláleseteknél. 13. §. A 11. és 12. §§-okban érintett hullákra nézve a halottkém bevárja a hatóság intézkedését is, és az eltemetés idejét ahoz képest tűzi ki. Ha azonban a hatósági intézkedés bármely okból 48 óra lefolyása alatt meg nem történik, a halottkém ideiglenes eltemetési engedélyt ad, ezt a halotti vizsgá­14*

Next

/
Thumbnails
Contents