A Győri Püspökség Körlevelei, 1875
Tartalomjegyzék
90 nyelvű „Istoria srpsky naroda stb.“ czimüt, mely idegenek számára külföldön szer- kesztetvén hazai viszonyainkra semmi nemű tekintettel nincs, és hazánkról folyvást mint idegen országról emlékezik meg, az iskolai használatból szigorúan eltiltom. Miről az egyházmegyei hatóságot további szives közlés végett oly felkéréssel értesítem , hogy hathatós befolyását érvényesítve a szükséges intézkedéseket saját hatósága körében megtétetni méltóztassék arra nézve, hogy a szóban forgó népiskolai tankönyvek, a mennyiben azok netalán az egyházi hatóság alatti iskolákban kézikönyvül használtatnának, azonnal kirekesztessenek. Budapest, 1875. szeptember hó 12-én. Trefort Ágoston. A gyó'ri főtisztelendő egyházmegyei hatóságnak. Jaurini, die 16. Octobris 1875. 2087. sz. Újabb pályázat a laken- dorfi tanítói állomásra. A lakendorfi kántoriamtól állomást illetőleg folyó évi május hó 18-án 1121. szám alatt hirdetett pályázat óhajtott eredményre nem vezetvén , ezen állomásra, hivatkozással a fent idézett szám alatt közlőitekre, ezennel újabb és pedig folyó évi november hó 15-ikéig tartó pályázat nyittatik, megjegyeztetvén, miszerint az illető hitközség a kántortanitó javadalmát időközben egy 865 Q öles rétnek örök időkre való átengedésével, nemkülömben a volt jegyzői járulék kárpótlása fejében óvenkint mindaddig fizetendő 40 írttal javította, mig a jegyzői hivatal a kántorta- nitóitól külön választva marad. Győrött, 1875. évi október hó 16-án. 2088. sz. Pályázat a felsö-pulyai kántoriamtól állomásra. A felső-pulyai kántortanitói állomás Szabó Ferencz tanítónak önkénytes távozása folytán megüresedvén, annak szabályszerű betöltése végett jövő novemberhó 15-ikéig tartó pályázat hirdettetik. Pályázni szándékozók ennélfogva felhivatnak, hogy kellőleg felszerelt kérvényeiket a fenkitett határnapig nt. Adler Nándor al- esperes és kőhalmi plébános urnái nyújtsák be. E magyar tannyelvű állomás jövedelme következő: a) Házikert. b) Párbér fejében 22 mérő búza és 22 mérő rozs. c) Készpénzben .... 121 frt 65 kr. d) A vasárnapi oktatásért . . . 7 frt 35 kr. e) Tandíj fejében .... 38. frt 50 kr. f) Orgonálásért . . . . 5 frt — kr. g) Stolajövédelemből körülbelül . . 4 frt 20 kr. h) Az özvegyektől . . . . — frt 70 kr. i) 5 öl tüzelőfa. Győrött, 1875. évi október hó 16-án. 121 frt 65 kr. 7 frt 35 kr. 38. frt 50 kr. 5 frt — kr. 4 frt 20 kr. — frt 70 kr.