A Győri Püspökség Körlevelei, 1875

Tartalomjegyzék

4 szentirásban, s hogy az egyház is folyvást, egész éven át, hirdeti Isten igéjét, hogy ez így egész erejével uralkodjék egész valónkon. Mindig éber emlékezetben tart­suk azt; mert amint az távozik emlékezetünkből, hatása is elvész lelkületűnkre nézve. Vannak, kik az élet különféle gondjai által úgy elvannak foglalva, hogy Isten igéjének hallgatására alig gondolnak. Pedig az Üdvözítő észrevétele szerint „egy a szükséges.“ Keresni tudniillik Isten országát s az ő igazságát, a többi hozzá adatván nekünk. Mások hasonlók sz. István vértanú hóhéraihoz , kik befogák füleiket, hogy Isten igéjének hirdetését ne hallják. „Gyönyörűségben töltik nap­jaikat, mond Jób, 25) azt mondják az Istennek, távozzál el tőlünk, mert nekünk a te utaidnak tudománya nem kell. Gyönyörűségekben töltik napjaikat: de egy pil­lanatban pokolra szállnak.“ Akik azért nem hallgatják Isten igéjét, mert fölfuval- kodásukban azt hitetik el magukkal, hogy az ég és föld Urának hatalma alól föl­szabadították magukat, tudják meg, miszerint Isten kezének hatalma nem rövidült meg. Habár lassú léptekkel is, de bizonyosan közeledik feléjök Isten igazságos íté­lete, s a büntetés késedelmességét annak annál nagyobb súlya pótolandja. A bűnökben fetrengő, ha néha néha följajdul is lelkiismórete , nem igen törekszik megszabadulni hibáitól, sőt ezen hibák köntösénél fogva rángatják vissza őt, mint sz. Ágoston magáról beszélé, s esengnek, hogy el ne hagyja őket. Ezek félnek Isten igéjének hallásától, nehogy leikök csalfa nyugodalma fölzaklattassék. Azért is kerülik az isteni tanítást. Hasonlók ők Felixhez, azon zsidóországi kormányzóhoz, ki előtt szent Pál a tisztaságról, az igazságosságról s Isten részrehajlatlan ítéletéről beszélt. Felix, ki feslett életet ólt és pénzsovár bíró volt, egész testében megborzadt e szent tanítás hallására, mert ez ellenkezője volt az ő életének. Azokokáért igy szóla sz. Pálnak: „Mi a mostant illeti, távozzál. Majd al­kalma^ időben előhívatlak.“ 26) Félt t. i., nehogy az apostol tanítása fölzavarja el­altatott lelkiismeretét s kénytelen legyen bűneitől örökre elválni. Pedig Kedveseim, inkább zaklassa föl lelkiisméretünket Istennek intő szava, mintsem büntető keze. Igaz nyugodalmat csak az ily fülébredés után szerezhetünk lelkűnknek, ha meg- jobbitjuk életünket. A seb ugyan némileg behegedhet: de ha teljesen ki nem tisz­tult, azt újra föl kell metszeni, hogy kitisztuljon. Begyógvulása csak ekkor lesz állandó. Azokról, kik elmennek a templomba, de nem azért, hogy tanuljanak, ha­nem hogy birálgassák az igét s gúny tárgyává tegyék , már a Bölcseség könyve kimondá, miszerint a roszakaratu lélekbe nem megy be a bölcseség. 27) Nem fog­ják ők érezni Isten igéje melegitő s világító erejét, hanem elvakittatnak s Isten átengedi őket saját gonosz érzelmeiknek. Mit várhatnak, kik Isten igéjét megvetik, mily sors vár ily helység, város s országra, igy adja elő^Jeremiás próféta. 2S) „Ezeket mondja a seregek Ura Istene: íme fegyvert küldök közikbe és éhséget és döghalált .... és gyötrelemre adom őket a föld minden országainak; átokra, álmélkodásra, süvöltésre és gyalázatra, azért, mert nem hallgatták az én igéimet.“ Elvétetik tőlök Isten országa s más népnek adatik. „Eljönnek a napok,“ úgymond az Ur Ámos prófétánál, 29) „és 'éhséget bo­a») Job k. 21, 13—14. — 2e) Ap. cselek. 24. — Sáp. 1, 4. — 2S) Jer. 29, 17. — 29) Amos 8, 11, 12.

Next

/
Thumbnails
Contents