A Győri Püspökség Körlevelei, 1873
34 33 873 Méltóságos és főtisztelendö püspök úr! Λ an szerencsém értesíteni Méltóságodat, miszerént folyó lió 5-kén 751. sz. alatt kelt fönbecsü levele. melynek kíséretében a bölcs kormánya alatt álló győri egyházmegye buzgó hívei részéről a Szent-László-Társulat czéljainak előmozdítására 700 forintot méltóztatott hozzám áttenni, mai napon kezeimhez érkezett. A győri egyházmegye a Szent-László-Társulatnalc egyik leghatalmasb támasza volt kezdettől fogva mindig, s a legújabban küldött nagy Összeg ismételten bizonyítja, miszerént a buzgalom és lelkesedés társulatunk magasztos czéljai iránt a győri egyházmegyéhez tartozó tagtársak között folyvást ugyanaz maradt. Azon közöny közepeit, mely az ország több részén a Szent-László-Társulat iránt mutatkozik , rendkívül vigasztaló és fölemelő ezen élénk részvét és lelkes buzgalom; mert lehetlen föl nem jogosítania azon reményre, hogy a tündöklő példa, melylyel a győri egyházmegye a Szent-László-Társulat magasztos czéljainak előmozdításában fényes adományaival elüljár, nemes versenyre fogja kelteni utóbb azokat is, kik e téren eddig vagy közönyösek maradtak vagy nem fejthettek ki elég buzgalmat. Jól tudom, hogy a liivek részéről a Szent-László-Társulat irányában tanúsított élénk részvét első sorban Méltóságod hathatós támogatásának s a lelkészkedő papság lelkes buzgalmának köszönhető. Épen ezért nem mulaszthatom el, hogy a társulat részéről forró köszönetét ne mondjak Méltóságodnak, kérve miszerént azt egyházmegyéje lelkes papjainak s a buzgó adakozó híveknek nevében is kegyesen elfogadni méltóztatnék azon óhajtásom kíséretében, hogy a Mindenható a társulatnak küldött adományokat az ájtatos adakozóknak sokszoros áldással visszaadja. Magamat fönbecsü szives jóhajlamaiba s a Szent-László-Társulatot további becses pártfogásába ajánlva, kittinő tiszteletem nyilvánítása mellett maradok Pest, 1873. márczius 12-én. Méltóságodnak alázatos szolgája s szerető testvére az Urban Peitler Antal József, váczi püspök. Méltóságos és Főtisztelendő Zalka János győri püspök urnák stb. Győr. Jaurini, die 18. Martii 1873.