A Győri Püspökség Körlevelei, 1870

44 Nr. 1115. Antonius Gayer a docendo arcetur. 9747. szám. A vallás- és közoktatási magy. kir. ministertöl. Méltóságos és főtisztelendő püspök ur! A magyar kir. honvédelmi ministerium folyó évi april hó 30-án 12270. szám alatt a következő megkeresést intézte hozzám: „A magyar kir. honvéd-csapatok tettleges szolgálatbeli béke-állománya szá­mára külön lelkészt állomások rendszeresítése szükségesnek nem találtatott, és pedig részint e létszám csekélységénél, s részint azon körülménynél fogva, hogy a tettleges szolgálatban álló legénység nyolcz hetenként folytonosan változik, s e gyakorlati idő alatt is a zászlóalji törzshelyeken levő templomokbeli isteni tiszteleteket látogathatja. Azon fölötte ritka esetekben pedig, midőn valamely teljesen vagyonnélküli honvéd e rövid tartamú tettleges szolgálatban béke idején elhalálozik, bizton számítot­tam a hazai főtisztelendő lelkészi kar keresztyéni szeretetére és hazafiságára, hogy an­nak minden tagja az ily saját felekezetebeli, vagyontalanul elhunyt honvéd temetési szertartását, dij igénylése nélkül, Isten nevében teljesitendi. Azonban fájdalom, mint a tisztelettel, visszavárólag ide csatolt hivatalos jelentés tanúsítja, már is találkoztak ellen­kező példák. Hogy tehát a keresztyéni felebaráti szeretet törvényeivel össze nem egyeztet­hető, ily tények jövendőre ne ismétlődjenek, tiszteletteljesen fölkérem Nagyméltóságodat, szíveskedjék a főtiszt, és mélt. római kath., görögkeleti és görög nemegyesült püspöki karnál, a mindkét felekezetű főt superintendentiáknál, valamint az izr. hitfelekezet elöl­járóságánál e tekintetben a bölcs belátása szerinti hathatós intézkedéseket megtenni.“ Miről Méltóságodat oly felkereséssel van szerencsém értesíteni, hogy a lelki­pásztorkodó papságot ez irányban kellőleg utasítani méltóztassék. Budán, 1870. évi május hó 24-én. Minister ur meghagyásából: Dr. Samassa József, osztálytanácsos. Méltóságos és főtisztelendő Zalka János püspök urnák. Jaurini, die 1. Junii 1870. 9572. szám. A vallás- és közoktatási magyar kir. ministertöl. Méltóságos és főtisztelendő püspök ur! Grayer Antal, vas-megyebeli üveghutai (Glashütten) rom. kath. tanító csalás bűnténye miatt egy negyed évi fogságra ítéltetvén, őt az 1868. évi t. ez. 138. §-a értelmében, a tanítói pályáról végleg elmozditandónak találtam; van szerencsém erről Méltóságodat saját tudomás végett tiszteletteljesen értesíteni. — Budán, 1870. évi május hó 10-én. B. Eötvös József. Méltóságos és főtisztelendő Zalka János győri püspök urnák.

Next

/
Thumbnails
Contents