A Győri Püspökség Körlevelei, 1869
55 568. §. Az 560. §. eseteiben köteles a bíróság a leltározást haladék nélkül eszközölni, s arra nézve , hogy az örökség foglalás, elrejtés vagy eltékozlás ellen biztosítva legyen, a kellő ideiglenes intézkedéseket megtenni s szükség esetére zárgondnokot rendelni. 569. §. Az ingó és ingatlan vagyon leltározása és becslése végett a bíróság vagy ennek kiküldöttje a szükséges szakértőkön felül két házbelit vagy szomszédot, vagy ezek hiányában más alkalmas két egyént mint tanút hívjon meg. 570. §. Azon ismeretes örökösök, kik a leltár felvétele helyén jelen, vagy oly közel vannak, hogy megidézésök késedelem nélkül történhetik; továbbá a netalán kirendelt hagyatéki gondnok, úgyszintén a végrendelet végrehajtója, a mennyiben kinevezve és a bíróság előtt tudva volna, hivatalból megidézendők. 571. §. A leltár mindazon ingó és ingatlan javaknak, melyeknek birtokában volt halála idejekor az örökhagyó, pontos és teljes jegyzékét és becsértékét tartalmazza. Az örökhagyó birtokában talált s állítólag idegen tárgyak a leltárba szintén felveendők ugyan; de mindenkor annak megjegyzésével, hogy ki által s mi czimen igény eltetnek. Az örökhagyót illető , de mások kezénél levő tárgyak is befoglalandók a leltárba, s a mellett azon ok, melynélfogva ezek egy harmadiknál léteznek, előadandó. 572. §. A szakértők véleményének arra is ki kell terjednie: vájjon a birtok természetben felosztható-e és miképen, továbbá az örökrész használata végett van-e szükség és mily szolgalomra? 573. §. A hagyatéki adósságok összege és minősége a leltárba beigtatandó, úgyszintén azok kamatai, adók és egyéb folyó fizetések hátralékai is, melyek az örökhagyó halála napjáig kiszámitandók. Ha az örökösök kívánják, az ismeretlen hitelezők összehívására határnap tűzendő ki, 574. §. Ha az örökhagyó javai több járásban vagy megyében feküdnének: azok összeírása, megbecslése és biztosítása a megelőző §§-ra való tekintettel, átküldő levél mellett eszközlendő. Az eljárás megindítása azonban ez esetben is az 562. §-ban említett bíróságok jogköréhez tartozik. Hae legis dispositiones etiam in casu mórtis Sacerdotum, prae oculis habendae erunt eo suapte intellecto, quod A. R. D. Vice-Archi-Diaconi actui obsigillationis, si fieri poterit, inventationis et licitationis intervenire debeant, ut officiosa scripta, fundus instructus, res denique Ecclesiae aut beneficii in tuto collocentur. Ex authentica Copia testamenti Ordinariatui submittenda videbit Ordinariatus, an officiosis titulis satisfactum sit nec ne. Jaurini, die 8. Augusti 1869. Parochialia beneficia Felső-Galla etBarbacs, illud per translationem R. D. Michaelis Vályi ad parochiam Kecskéd, hoc autem per spontaneam resignationem R. D. Joannis Czédler, in vacantiam reciderunt; pro quibus rursum complendis concursus usque 15. futuri mensis Septembris praesentibus indicitur. Jaurini, die 8. Aug. 1869. * Leltározás. Leltár. Nr. 1618. Concursus pro beneficiis parochialibus Felső-Galla et Barbacs.