A Győri Püspökség Körlevelei, 1865

Tartalomjegyzék

4 rajta erőt vehetni“ 7) megígérvén neki, hogy, „ő az Isten fia, vele lesz a világ végezetéig.“ 8) Azur Jézus az apostolokat, élökre mint főpásztort és tanítót sz. Pétert állitván e szavakkal: „Te vagy Péter, és ezen kőszálra építem egyházamat, és neked adom a mennyország kul­csait ,“ „legeltesd az én bárányaimat, legeltesd az ón juhaimat.“ 9) arra hivá meg hogy ezen egyházat az isteni igazság és malaszt teljes kincsbirtokával az egész világon terjeszszék, kebelébe minden embert befogadjanak, azokat vezéreljék és kor­mányozzák. Jézus tehát az ő egyházát mint önálló, független és jól rendezett tár­sulatot alapította, annak látható fejévé tevén Pétert és utódait , kit környezzenek az apostolok és utódaik a püspökök, „kiket a Szentlélek helyezett az Isten egy­házának kormányzására.“ 10) Ilykép meg van az egyháznak Isten által kijelölt saját működési tere, mely magában foglal mindent, mi a hitre, a szentségekre, a szertartásokra és az egyházi hivatallal járó kötelességekre s jogokra vonatkozik; és ennél fogva kell, hogy meglegyen szabadsága az evangélium hirdetésében, a szentségek kiszolgáltatásában, törvényhozása és törvénykezése gyakorlásában, szolgáinak nevelésében és alkalmazásá­ban, javainak szerzésében és kezelésében. Ez az Isten által megállapított rend az ő egy­házában az emberek ideig- és örökkévaló boldogságának megalapítására. De sajnos! minden időben találkoztak az ellenmondás szellemétől megszállott emberek, kik az egy­házat minden oldalról ostromolják, s a hatalom és képmutatás, az ármány és rágalom minden eszközeivel azon fáradoznak, hogy a vallásnak az államra, és a polgári társada­lomra való befolyását végkép megszüntessék,'"vagyis — szerintük — az egyházat az ál­lamtól elkülönítsék. De vájjon kinek szemeit födi oly sűrű homály, hogy át ne lássa, miszerint ezen hangzatos szólam palástja alatt egészen más tervek rejtőznek? Mert hisz az igazság és jog, a szabadság és erény fogalmai és elvei ugyanazon emberre nézve, ki egyképen gyermeke az egyháznak és tagja az államnak, ezen két hatalom valame­lyikéhez való viszonyait illetőleg csak nem változhatnak haszontalan forgószél módjára? Nem! az egyház és vallás ellenei e vagy ama csattanós szólamok és mézes-mázos sza­vak czége alatt csupán a hiszékeny keresztény népet akarják valódi czéljok felől téve­désbe hozni; ez pedig nem más, mint hogy a minden egyéni szabadságot megsemmisítő állammindenhatóságot megalapítván, képesek legyenek a vallást magának a törvénynek nevében üldözni és elnyomni. És csakugyan köztapasztalaton alapuló tény az, hogy a vallás ellenségei az alatt, mig sokat ígérő, szépenhangzó beszédeiknek csábitó igéi ajkaikon lebegnek, az egyháznak szentesített jogain az önkén}· és erőszak minden nemét elkövetni, azt a lel­kek üdvére czélozó működéseiben, ahol csak lehet, akadályozni, tőle az ifjúság nevelését és tanítását elvonni, sőt még a szülőket és családot is természetes jogaiktól, t. i. gyermekeik­nek a vallás elvei szerinti szabad, kényszer nélküli nevelésétől megrabolni nem pirulnak. Sőt határt nem ismerő féktelenségükben annyira mennek , hogy minden rendezett pol­gári és vallási élet egyetlen biztos alapját, a házasságot is, földulják, a mennyiben azt vallási és szentségi jellegétől megfosztván, csupán egyszerű puszta szerződéssé alacso- nyítják, melyet a szenvedély és lelkiismeretlenség tetszés szerint feloldhat és széttéphet. A hamis tanok ezen hullámai és hirdetőik ily bőszült támadásai ellenében rendíthetlen védfal gyanánt emelkedik az egyház, Péternek e megvíhatlan sziklája, látható fejével, a pápával együtt. Ezen sziklaembert és az egyházat, melyet ő oltalmaz, és a religiót, melyet ő véd, aztán a szabadság és a haladás ellenségéül vádolják! 1) Máté 16, 17. — 8) Máté 28. 20. — 9) Máté 16, 18. 19. Ján. 21. 15-17. — '») Ap. Cs. 20. 28.

Next

/
Thumbnails
Contents