A Győri Püspökség Körlevelei, 1857
Tartalomjegyzék
is, melly szerint reményiem, hogy üdvösségtekérli fáradalmaimbam kész engedelmes- ségtekkel fogtok vigasztalni, reményiem, buzgó imádságtokkal is fogtok segíteni, könyörögvén érettem, hogy az Isten „nyissa meg nekem a’ beszédnek ajtaját, a’ Krisztus’ titkainak megbeszélésére, hogy megbeszéljem azt úgy, mint nekem szükség szólanom44 Magas és terhes hivatásom’ küszöbén azért Jézus az én reményem; miért is az előttem álló rémületes pályának meggondolásánál nem csügged el lelkem, bizván, hogy ki megadta az akaratot, megadja a’ véghezvitelt is a1 jó akarat szerint. Krisztusban szereti híveim! mind réam, mind reátok nézve fontos e’jelen beig- tatási perez. Helyén van tehát, hogy egymást megértsük, és mig Isten1 irgalmának tetszeni fog most fűződő szent viszonyunkat fentartani, egymás’ vigasztalására és gyámolitására mindenkor készek legyünk. Értsétek meg azért előadásomból a1 püspöki hivatásnak körét, értsétek meg abból Főpásztortok iránti saját kötelességteket is. Szentlélek Ur Isten! a’ választást, a’ munkát, melyet ingyen kegyelmedből bennem, érdemeden szolgádban ennyire megkezdettél, fejezd be, és segits engem’ szent hivatásom1 kellő figyelmére, segitsd tőled nyert híveimet főpásztoruk iránti kötelességeiknek értelmére, segits mindnyájunkat a’ Jézus sz. nevének dicséretére. Figyel- mezzetek. I A’ püspöki hivatásnak körét szépen ábrázolja a1 püspök páleza, mellynek felső része görbe, dereka egyenes, vége hegyes. Horgas kampós részé példázza a’ térítésnek, egyenes dereka a’ vezetésnek, hegyes vége a’ feddés és dorgálásnak kötelességét. Háromban pontosul tehát a’ püspöknek kötelessége. Tartozik 1-ször a1 hitetleneket és bűnösöket megtéríteni, 5?-or a’ jókat kormányozni, 3-or a’ gonoszokat fenyiteni. 1. Első kötelessége a’ püspöknek, a1 hitnek hálóját megereszteni, a1 hitnek horgát megvetni, a1 hit1 terjesztése által az embereket az állati gyalázatosságból kiemelni, bit által őket Istennek méltó képmásává, hit által őket igazán — mert lélekben — szabadokká tenni, a’ hit által eszközölni, hogy a1 test a1 léleknek uralma alá hajtassák, a’ lélek pedig az alázatos magamegadásban az Istennek ajándékoz- tassék. Ezen feladatát a’ püspöknek eléggé kijelentette maga az Ur Jézus, mikor Simon és András halásztestvéreket a1 közönséges halászattól az apostoli munkára szólitá mondván: „jöjjetek utánam, és emberek1 halászivá teszlek titeket44 2). Ki látta, ki hallotta valaha az embereknek halásztatását? És még is így van ez a Jésus alkotta erkölcsi nagy társulatban, az anyaszentegvházban. A1 földi életnek nagy és hullámzó tengeréből szedetnék és mintegy halásztatnak itt ki az elválasztottak, a1 szentséges római Pápának és a1 püspököknek felügyelése alatt a’ hitnek hálójával; a1 hitnek horgával tartatnak fogva az igazak, a’ szent és jámbor életnek korláti között. ') Koloss. 4. 3. 4. ’) Márk. 1, 17.