A Győri Püspökség Körlevelei, 1857
Tartalomjegyzék
10 meztelte, intvén az, elsőt, ki efezusi püspök volt: „a1 vétkeseket az egész közönség előtt fedd n:eg, hogy a’ többieknek is okuklegyen félni“ *); Titus- nak pedig, kit krétai püspöknek rendelt, meghagyván, hogy fenyitsen minden hatalommal, és hogy étet senki megvetni ne merészelje 2). Íme tehát Isten a’ pástori botot kezembe adta, mellynek vége hegyes, annak jelentésére, hogy azzal necsak tereljem a’ nyájat, de ki is irtsam a1 gyomot. Ezt parancsolják az igék, mellyekkel felszenteltetésem’ alkalmával azt az anyaszentegy- háztól átvettem: „vegyed a’ pásztori hivatalnak botját, hogy a1 vétkeknek megj obbitásában légy istenesen szigorú, Ítéletet harag nélkül tartván, az erénynek pártolásában a’ hallgatóknak leikeiket megnyervén, a1 csillapodó ttságb an a’ keménységnek fegyelmét el nem hagyván.“ Mi volna kényelmesebb egyházi magas állású elöljárónak, mint a1 pórázt megereszteni? Hisz akkor a’ gonoszok örömtől tombolnának, és ha hátam megett kikaczag- nának is, de szemben, vagy talán a’ napi sajtó útján még dicsérettel is halmoznának. Ekkor egy kis időre velők bajlódnom nem kellene. A’ jók ellenben, ha némán sírnának is, de egyhamar velem szembe csak nem szállnának. És igy mindenkit magára hagyva, a1 napokat üresen eltöltve, úgy-e hogy kényelmes dolog lenne püspöknek lenni? De a’ lelkismeretre kérdezlek benneteket: megköszönnétek- e ezt? Bizonyára csakhamar felfohászkodnátok: mozdittassék el a1 lágy pásztornak gyertyatartója! És a’ ki a’ szivekben lát, ellenemi igazságos kiáltástokat bizonyára meg is hallgatná. I így an a’ gonoszok’ fenyitése nélkül hová lenne Jézusnak sz. vérével szerzett, és kősziklára épített egyháza? Nemde a’ pokol csakhamar diadalt ülne felette? Krisztusban szeretett Híveim! Könnyű a1 féket széttépni, de nehéz helyre állítani. A' pusztitó vihar egy perczben gyökeréből kifordítja a’ tölgyet, mellynek tenyésztésére századok kivántattak. Vagy mivel már egyben is másban is megkezdődött a’ fegyelemnek ernyesztóse, még én is tágítsak rajta? Nem, mig Isten’ kegyelme velem lesz sohasem! Mennyire teljesíthetem szándékomat, nem tudom, de hogy Israel’ háza felett a’ kellő fegyelemnek fentartásáról őrködni óhajtásom, ezt Isten’ kegyelmével tudom. Magatok tudjátok, Kedvesim, hogy a’ mint szereti a’ rósz ember a’ bűnt elkövetni, ép úgy nem akarja a’ fenyítést eltűrni. Pedig a’ bűn büntetlen nem maradhat; kit az emberi elüljáró meg nem büntet, megbünteti azt Isten a’ gyáva vagy hanyag elöljáróval együtt. Tudom, ha püspöki hivatásomnak ezen részét teljesíteni akarom, itt bizonyosan „nagy ajtó nyílik előttem, és nyilván való és sok ellenkező“3). De hát azért szabad-e hátra állanom? Nem, „semmitől ezek közöl nem félek, sem drágábbnak nem tartom lelkemet magamnál, csakhogy elvégezzem futásomat, és az igének szolgáltatását, mellyet az Ur Istentől vettem“4). „Mint Krisztus Jézusnak jó vitéze munkálkodni“5) akarok. Vagy Jézus’ vére’ árán a’ féktelenségnek megengedésével embereknek igyekezzem-e kedveskedni? „Ha még embereknek kedveskednem, Krisztus’ szolgája nem lennék!6). ‘) I. Tim. 5, 10. *) Tit. 2. 15. 3) I. Kor. 16, 9. *) Apóst. Csel. 20. 24. ‘) It. Tim. 2, 3. ') Gal. 1, 10.
