Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1947

* nek és ennek kötelező erejét a közösség akaratából meríti, nyomát se találjuk. Ekkor még mindnyájan mély erkölcsi alapon állnak, szívvel politizálnak. Deák szerint: van egy törvény, mely minden polgári törvény fölött örök és változhatatlan, mely nélkül polgári alkotmány erősen nem állhat és ez a természetnek szeghetetlen szení törvénye. Sokan nyíltan vallják a kereszténységet, mint Széchenyi, Eötvös, de ha nem is tesznek nyilt színvallomást, akkor is elmondhatjuk mindannyiról Eötvössel: ha nem is vallják a kereszténység hitelveit, de erkölcseit igen. Mintha Tertullián szavait igazolnák mindnyájan: anima naturaliter christiana. Végül még valamit szeretnénk e kor szellemiségének jellemzésére megemlíteni. Voltak e korban is hibák, nézeteltérések, emberi gyengeségek, néha tán nagyobbak mint máskor, mégis, amikor egymással harcolnak, szemben állnak, mennyire az elvek ütköznek össze és nem a személyek. Kossuth meghajol Széchenyi nagysága előtt, elveik különbsége ellenére is. Azután mily tisztán látja Deák értékét és mily elismeréssel tud róla szólni útjaik szétválása után is. De 48-ban Széchenyi is mily mélyen emberi módon ismeri el Kossuth igazát. Ez a szellem, ez a lelkület, ha sokszor nem is kifejezetten keresztény szempontok vezették, nem állt távol az Egyháztól sem, az természetes. így megértjük azt, hogy az Egyház önként mondott le a tizedről, hogy negyvennyolc előtt az Egyház képviselői a szegény jobbágy mellett szólaltak fel az országgyűlésen. A papság magyarázta meg a népnek a nagy átalakulás jelentőségét. A hívek a templomokban lelkesen énekelték Tárkányi himnuszát: Nemzetünknek szent Istene! Minden áldás kútfeje! Szálljon hozzád honfi szívünk hálaéneke. Az Egyház maga is az új szabadságeszme szerint akart berendezkedni, de ebben a bekövetkezett zavaros idők megakadályozták. Nem akadályozták azonban az Egyházat abban, hogy anyagi és véráldozatból egyformán kivegye a maga részét. Igaz viszont az is, hogy a liberálizmus vallásosságot elvizenyesítő korában sem tagadta meg 48 nemzedéke a Patrona Hungáriáét, képével díszítette zászlait. Kossuth Lajos írta Helfy Ignácnak Deák halála alkalmával: gyászolom annak halálát, kit hajdan — régen volt — én is mesteremnek s ítéletét próbakőnek tekintettem, mely megmutatta, mi volt a nemes érc, mi az alliage gondolataimban. Ily próbakő kell hogy legyen 48 nemzedékének szelleme minden utána következő nemzedék számára. Sajnos 67 után ez a szellem elsikkadt. A centennáris év feladata nem lehet más, mint az ősi 48-as szellemhez való visszatérés és a magyar élet továbbvitele ebben a szellemben. Dr Jánosi Gyula