Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1941

Imádkozzunk a Pápáért! A katolikus embert Rómába elsősorban nem Olaszország fő­városa, nem is Róma műkincsei vonzzák, hanem> kogy ott láthasson egy férfit, hallhassa hangját és fogadhassa atyai áldását. Uralkodók és a politikai élet kiválóságai, a tudományos világ képviselői és vezérférfiai :s mind nagy megtiszteltetésnek tartják, ha a pápa ki­hallgatáson fogadja őket. Maga is uralkodó, bár országa nem nagyobb, mint egy nagy városnak egyik kerülete. Ez a világ leg­kisebb országa, mely néhány palotából, épületből) egy hatalmas templomból és néhány kertből áll, és mégis csaknem minden ország elküldi oda hővetét. A katolikus ember nemcsak uralkodót lát a pápában. Gondo­latban visszaszáll abba az időbe, mikor az Üdvözítő itt járt a föl­dön. Jézus akkor sokat beszélt egy új országról, amelyet »Isten országának« mondott, melyhez mindenki hozzá tartozik, aki Őt el­ismeri. Apostolai közül kiválasztott egyet, akire rábízta országá­nak vezetését. Jézus továbbra is királya maradt országának évezre­deken keresztül a mai napig, de a niindenkori pápa Krisztus földi helytartója lett. Isten országa egyre nagyobbodott, kiterjedt a föld majdnem minden népére és nemzetére. Ma már közel 400 millió katolikus i^eszi körül hótloló tisztelettel és szeretettel »Isten orszá­gának most uralkodó vezérét: XII. Pius pápát, mert tanításából Krisztus tanítását hallja kicsendülni; örömében, bánatában Krisz­tus öröme és bánata tükröződik» A hódoló tisztelet és szeretet az idei évben fokozott mértékr ben nyilvánul meg a hívekben, mert Szentséges Atyánk püspökké szentelésének 25. évét tölti be. A pápaválasztás előtt a világlapok találgatni szokták, mi vár­ható az áj pápától, milyen politikai irányt követ. Az Egyház azon­ban az érte mondandó szentmise könyörgésében nem nagy tudóst, nem diplomatát kér elsősorban, hanem: »Aki a mi buzgó lelki gondozásunk által Isten előtt mindig kedves és tiszteletre­méltó legyen . Isten meghallgatta gyermekei imáit. A Szentatya sze­mélyében olyan férfi lépett a pápai trónra, akiben a lelkiség és emlwrszeretct sz :nte rendkívüli államférfiúi bölcsességgel és tapin­tattal párosul. A pápai hivatallal magára vállalta a »bárányok és juhok legeltetését • .4 nagy méltósággal több munka, nagy felelősség is jár. Az öt világrész minden országának panasza, fájdalma, csapása végigreng atyai szívén. Mikor egy-egy ország zarándokait fogadja, meni*­nyi aggodalom, mennyi részix>t, mennyi szeretet csillan ki szavat-

Next

/
Thumbnails
Contents