Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1941
37 le az élet versenyében, de az orvosok, ügyvédek, mérnökök, közpályán működök stb. közt az elégséges végzettségűek ép úgy megtalálták elhelyezkedésüket, mint a jelesek és jók. Mindenesetre nem könnyű az összehasonlítás, mert nehéz objektiv mértéket találni a különböző életpályák és a különböző érvényesülési lehetőségek osztályozására. E mellett pl. azt is figyelembe kell vennünk, hogy az a jeles középiskolai diák esetleg -szegény szülők gyermeke volt, akit nem tudtak egyetemre küldeni, a jó anyagi viszonyok közt élő elégséges rendű pedig — ha esetleg nehézségek árán is — elvégezte az egyetemet, s végül is megfelelő jó állásban helyezkedett el. Ezért más oldalról próbáltam megfogni a kérdést. Azok közül, akik az utolsó 60 évben léptek ki intézetünkből, kikerestem azt a 40-et, akik valami téren vezető szerepet töltöttek be a magvai életben. Van közöttük 6 főpap, 3 miniszter, 2 államtitkár, Övezető közigazgatási tisztviselő (főispán, alispán, polgármester), 9 egyetemi tanár, 4 főigazgató, 5 magasrangú bíró, 1 magasrangú katona, 1 ismertnevű költő. A 40 kiválasztott vezető ember közül gimná/ista korában 25 volt jeles rendű., 10 jó rendű és 5 elégséges rendű. Ez az eredmény igazságot szolgáltat a jeleseknek és az iskola kiválasztásának. Mindenesetre érdekes volna kiterjeszteni a vizsgálódást a gyakorlati pályákon nagyobb sikert elért emberek iskolai eredményeire is, de itt még nehezebb lenne objektiv mértéket találni. Érdekes volna hasonló módon összeszedni pl. az ország öszszes minisztereinek adatait 1867 óta, s összehasonlítani iskolai végzettségüket. Gróf Tisza István pl. annyira kivált már* gimnázista korában, hogy mire 13 éves lett, már a VII. osztályba jutott^ és 14 éves korában érettségizett. Lehetne ilyen vizsgálódást folytatni pl. az összes magasrangú bírákról, az összes akadémikusokírói, a/ egyetemi tanárokról stb., s így elkészíthetnők valósággal a/ ország szellemi kataszterét. Ez nem is lenne értelmetlen munka. Képet kapnánk arról, hogyan érvényesül a különböző tehetség, és következtetni tudnánk arra is, hogyan lehet már fiatal korban felismerni, és megfelelő irányba terelni a megnyilvánuló sokféle talentumot. A közösség szempontjából nagyon is fontos, hogy minél alaposabban megismerjük nemzetünk tehetségtartalékait, hogy ebből lehetőleg semmi sem veszelődjék el, s minden fontos őrhelyet a legalkalmasabb emberrel lehessen betölteni. Ez lehetne az eredményes magyar jövő egyik legbiztosabb útja, s ebben a munkában minden kis építő kőnek a helyes elhelyezése igazi nemzetszolgálatnak számít. Dr. Holenda Barnabás. —— —