Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1941

15 kaját Dobnál az első kapavágással megkezdik (1846.), Széehei^vi korán reggel a templomba siet, hogy egy buzgó fohásszal Istennek ajánlja a nagy művet: »0 Isten, a Te kezedben van minden! Adj nekünk szerencsét, mert a mi gy arlóságunkkal semmire sem mehetünk. Amen.« — Szegeden ugyancsak ebben az ügyben tartott gyűlésen (1846.) a vita folyamán úgy összekuszálódtak az eszmék, hogy senki sem birt tisztán látni. Nagy szorongásában Széchenyi kisiet a szabadba és felfohászkodik az egekhez: »Istenem, adj nekem világosságot!« És íme, mintegy varázsütésre rendbe jön minden. — Naplója tele \an hintve szebbnél-szebb fohászokkal és imákkal, amint a lelki válságok, nagy elhatározások pillanataiban lelkéből feltörnek. A sok közül hadd idézzünk kivonatosan csak egyet, mely annyira jellemző az ő lelkületére: »Mindenható bírája az embereknek és a (megfoghatatlan mindenségnek, aki előtt ámulattal és imádással borulok le és csak gyengeségemet és szorongó szívem dobbanását érzem: engedd megérlelnem magamban azt a lelki tökéletességet, melyet az ember fogyatkozásai és tomboló szenvedélyei ellenére már itt a földön elérhet. Add meg nekem azt a benső vigaszt, a lélek ama nyugalmát, mely nélkül a röghöz kötött halandó a Te szemléletedben nem gy önyörködhetik... acélozd meg bennem a gondolkodási erőt, hogy ... a Te jóságodat és nagyságodat megismerhessem és földi pályám célját is felfoghassam ... Szabadítsd meg lelkemet az előítéletektől és töltsd be szív emet mélységes szeretettel és béketűréssel az egész emberi nem iránt. \ ess fátyolt elmúlt életemre és engedd meg, hogy tapasztalataimból és élményeimből, hibáimból és vétkeimből végre az, ami legüdvösebb lesz, háramolhasson reám ... Amen.« Goethe az ifjabb Voss-szal való beszélgetéseiben, melyeket ez megörökített, a többi közt a gyónásról is szól. És sajátságos, hogy a nagy költő, akinek világnézete nem is volt keresztény, hanem pogány, ebben a kérdésben a kat. felfogást vallja. Azt mondja, ugyanis: sehogy se tudja megbocsátani Luthernak, hogy a fülgvónást eltörölte. És ezt ekkép okolja meg: míg azelőtt a megterhelt lelkiismeret könnyen felszabadu'hatott, megkönnyebbülhetett azáltal, hogy terhét mással közölhette, mással oszthatta meg, most a bűnnel terhelt léleknek magának kell a teher egész súlyát hordania, amely alatt nem egyszer összeroskad. Mi katolikusok a gyónásnak szentségi, kegyelem'szerző jelleget tulajdonítanunk, de van ezenfelül nagy embernevelő, pedagógiai értéke is, amint ezt a föntebbi szavak mély lélekismerettcl megállapítják. Mind a két szempontból mit jelenthetett a gyónás Széchenyinek, aki állandóan lelkének tökéletesítésén, jobbításán fáradozott, akinek érzékeny lelkiismeretét a mél\, sokszor csak képzelt vagy nagyított bűntudat nvugtalanította. Gyötrődő, tépelődő lelkét mennyire megnyugtathatta, cselekvési életenergiáját mennyire fokozhatta az, hogy egy másik léleknek bensejét feltárhatta, vele botlásait, aggodalmait^ kétségeit, szóval mindazt, ami lelke nyugalmát megzavarta, közölhette és megoszthatta. Hogy Széchenyiben milyen nagy volt ennek a megnyilatkozásnak, közlésnek szükséglete, azt Naplója mutatja, melyben napnap után önmagával mintegy elszámolást végez, lelkiismeret-