Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1939
161 elteltével javítóvizsgálatra bocsátható, és felsőbb osztályba csak a vizsgálat sikerülte esetében léphet. Az a tanuló, akinek a rendes tantárgyak közül két, három, vagy négy tantárgyból elért tanulmányi eredményét elégtelennek minősítették, vagy aki a javítóvizsgálaton nem felelt meg, úgyszintén az, aki két egymást követő osztályt már javítóvizsgálattal végzett s a következő osztályban egy tantárgyból elért eredményét ismét elégtelennek minősítették, tanulmányait csak az osztály megismétlésével folytathatja. Hasonlóan csakis az osztály megismétlésével folytathatja tanulmányait az is, aki az összefoglalásokról igazo latlanul elmaradt és az osztályozó értekezlet határozata szerint akár egy tantárgyból is elégtelen érdemjegyet nyert volna, vagy aki elfogadható ok nélkül és nyilván azért maradt ki az I—VII. osztályból a II. félévi ellenőrző értekezlet, a VIII. osztályból pedig április l-e után, mert a továbbhaladásra nézve megállapított követelményeknek nem felelt volna meg. Az ismétlés idő tartama egy tanévnél rövidebb nem lehet. Az a tanuló, akinek tanulmányi eredményét a rendes tantárgyak közül négynél több tantárgyból minősítették elégtelennek, vagy aki középiskolai tanulmányai folyamán már két ízben ismételt osztályt és a második osztályismétlést követő tanévben tanulmányi eredményét egy tantárgyból elégtelennek minősítették, vagy akinek mint ismétlőnek tanulmányi eredményét két vagy több tantárgyból minősítették elégtelennek, továbbá, ha mint ismétlő javítóvizsgálatra utasíttatott és ezen nem felelt meg, középiskolai tanulmányokat többé nem folytathat. 6. Bárminő kérvényre 2 pengős, a nem bélyeges mellékletekre 30—30 filléres okmánybélyeg ragasztandó. 7. Pótbeírások ideje: szeptember 6-án és 7-én délelőtt 9 —12 óráig a díszteremben. 8 Szeptember 8-án Veni Sancte, törvényolvasás, 9-én a rendes előadás kezdete. 9 Az igazgatóság ez úton is felhívja a szülőket, hogy intézetünk fegyelmi szabályai a szünidőben is kötelezők, az esti kimaradás azonban 10 óráig teijedliet. Az igazgatóság tudta nélkül a közös strandfürdőkön, továbbá a nyári tánciskolái tanfolyamokon tanulóink nem jelenhetnek meg. 10. Szállást diák csak az igazgatóság előzetes tudtával és engedélyével fogadhat. 11. Középiskolai tanulókat befogadó internátusok : Rákócziánum kat. fiúinternátus, Pálífyánum kat. konviktus ; mindkettő iránt lehet érdeklődni Rákóczi-utca 57 — 59. Kat. Tanítóképző Internátus, Széchenyi-tér 5. Tanítók Háza, Dr. Vass József-u. 17.