Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1937
287 Zoltán II. B) o. t., Goldstein Antal, Gyurasits Ottó, László József 111. A) o. t., Eeigly Béla III. B) o. t., Gyurasics László IV. A) o. t., Szabó József IV. B) o. t., Csóka János V. o. t., Csollán Károly V. o. t. lü—lü pengőt kapott, a maradék 100 pengőt pedig Könyvjutalmak beszerzésére fordítottuk. Ragats János dr. prelátus-kanonok 30 pengőt adományozott kiváló hittani eredmény jutalmazására. Ebből 20 pengővel pályatételt jutalmaztunk, 10 pengőt pedig Varga Géza VIII. o. t. kapott meg kiváló előmenetelének elismeréseül. A Gimnáziumi Segítő Egyesület 400 pengőt adott a Segítő Könyvtárnak és a nm. m. kir. belügyminiszter úrtól az elértéktelenedett áll. értékpapírok és hadikölcsönkötvénvek kárpótlásául kiutalt 500 pengőt 17 pengővel megtoldva 30 tanulónak téli cipőt vett^ továbbá több tanulónak segítségére volt tandíjfizetésben. A templomban felállított Szent Antal- és Kis Szent Terézpersely bevételéből 382 P jutott szegénysorsú tanulóink támogatására. Jő előmenetelő tanulóink jutalmazására Ragats János dr. prelátus-kanonok 4 k., a Szent István Társulat győri fiókja 4k., Wolf Gyula könyvkereskedő 2 k. könyvet ajándékozott, a »Gazette de Hongrie«, kiadóhivatalától »Quelques nouvelles hongroises T. VI.« 4 példányban kaptuk meg. Beszámolónk nem teljes.*) Nem soroljuk fel azokat a jótevőket, akik időközi élelmezéssel, szállásadással segítették szegény tanulóinkat, de köszönettel gondolunk rájuk, épúgy mindazokra is, akiktől közvetlenül kaptak többen támogatást. 2. Kiinulalás iskolánk alapítványairól. Az alapítványok öszszegét az 1937. dec. 31-i takarékpénztári zárlat szerint mutattuk ki. A csillaggal jelölteket tovább tőkésítjük, a többinél pedig zárójelben jelezzük azt az összeget, amennyit rendeltetésének megfelelően felhasználtunk. — Mladoniczky—Acsay-féle alapítvány 1341: 71 P (40 P), Kiss Aurél—Acsay-féle alapítvány 377.52 P*, TellAnasz•az dr.-féle alap 208.74 sv. frs*, R. Prikkel Marián-Téle alapít\ánv 1440.19 P (40 P), Szakács Béla-alap 100 dollár és 20.91 P (20 P), Dsida Imre-alapítvány 2085.30 P (75 P), Németh Antal-féle misealap 131.98 P, Komonczy Gáspár dr.-féle misealap 152.61 P, Hősi halott-alap 283.29 P.* \ Segítő Egy esület vagyona 30.734 07 P. (összetevődik a következő pénzekből: Égi Lantbetét 15.211 23 P, S. E. betét 1.332 19< P. A pannonhalmi központi pénztár kezelésében 14.190-65 P.) 3. A katolikus Bencés Diákok Egyesülete. Dsida Ottó ny. tanker, kir. főigazgató úr elnöksége alatt működött. Ügyvezető az intézet igazgatója volt. A főiskolai hallgatók segélyezésére ez évb< <\ 720 pengőt fordított. A tagok száma 138. Reméljük és bízunk benne, hogy a közel jövőben megoldódik az egyesület keretcinek kibővítése, hogy annál nagyobb erővel szolgálhassa az Egyesület célját. ' ) A jótékonysági rovatot június 8-án lezártuk. A kcsöbb érkezett adományok nem kerülhettek bele az Értesítőbe.