Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1936

25 tást mutatott, legalább is egyszer már használt savban. De azért próbaképen a későbbi években is alkalmazta a kátrányt, így 1860. okt. 19-éről is van feljegyzés »szénlemezek theerreli beitatása« címen. A szénlemez rézvezetékének kettős védő burkolata. Sok vesződséget, bosszúságot, gondot okoz a salétromsavas elemeknél az a körülmény, hogy a szénlemezre szerelt fémes kivezetést a felszálló mérges gőz, valamint a szén lyukacsain felszivárgó sav hamarosan megtámadja, és az összeköttetés ellenállását növeli. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a sav üzem közben melegszik, a melegedés pedig fokozza a sav maró hatását. A kivezetés helyén tehát a szén lyukacsait olyan anyaggal kell betömni, átitatni, amely a salétromsavnak tökéletesen ellenáll és amely 60° C-on alul nem olvad. Annyira gondosan, mint a Jedlik-félénél, egyetlenegy salétromsavas elemnél sincs a kivezetés a sav ellen védve. Csak Jedlik kutatott a paraffinnál jobb védőanyag után, fáradozását siker is koronázta. A foszforsavban módosított stearin csak rövid ideig állott ellen a salétromsavnak. Ezt a módosított stearint salétromsavval főzve, \ iaszszerü anyagot kapott, amely kis mennyiségben sellakkai összeolvasztva a fából készült cellarámák bevonására, átitatására mutatkozott alkalmasnak, mert a keverék alacsony hőfokon olvadt, ámde a salétromsavnak nem tudott ellenállni hosszabb üzem közben. A kérdés megoldásáról a következőket tudhatjuk meg Jedliknek Ettingshausenhez 1856. febr. 27-én németül írt és már többször idézett leveléből: »Ilyen tulajdonságú anyagnak a felkutatása nehéz feladat volt a számomra. Paraffin ugyan egész tökéletesen ellenáll a legerősebb salétromsavnak is, olvadáspontja azonban túlságosan alacsonyan áll. (— 52—76° —) Ozokerit (— földi viasz —) erre a célra kitűnő anyag volna, de minden törekvésem ellenére sem voltam abban a helyzetben, hogy többet, mint egy latra (— 17.505 gr —) terjedő mennyiséget felhajthattam volna. Kényszerítve voltam tehát mesterségesen előállítható és a szükséges tulajdonságokkal felruházott anyag után kutatni. Két teljes esztendőt töltöttem el minden siker nélkül a legkülönbözőbb gyantáknak és zsírfajtáknak nagyon szorgalmas metamorfizálásával (— átalakításával, ú. n. szappanosításával, —) inig végre 1852 folyamán sikerült a stearin szappanosításával a beitatásra alkalmas anyagot előállítanom. Ez annál is inkább megörvendeztetett, mert ez az anyag jelentékenyen kevesebbe kerül, mint a gyakorlati célokra megszerezhetetlen ozokerit; olvadáspontja kb. 65° C, és még a forró kettedsalétromsav sem támadja meg észrevehetően.« Jedlik a saját eljárása szerint szappanositott stearint stearitiinnek nevezte el; készítéséről ezeket jegyezte Munkanaplójába: »Két-két és fél font stearin megolvasztatik porczellán csészében, vagy ha ez nem léteznék, vasserpenyőben; azután bele tétetik