Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1936
260 a javítóvizsgálaton nem felelt meg, úgyszintén az, aki két egymást követő osztályt már javítóvizsgálattal végzett s a következő osztályban egy tantárgyból elért eredményét ismét elégtelennek minősítették, tanulmányait csak az osztály megismétlésével folytathatja. Az ismétlés időtartama egy tanévnél rövidebb nem lehet. Az a tanuló, akinek tanulmányi eredményét a rendes tantárgyak közül négynél több tantárgyból minősítették elégtelennek, vagy aki középiskolai tanulmányai folyamán már két ízben ismételt osztályt és a második osztályismétlést követő tanévben tanulmányi eredményét egy tantárgyból elégtelennek minősítették, vagy akinek mint ismétlőnek tanulmányi eredményét két vagy több tantárgyból minősítették elégtelennek, középiskolai tanulmányokat többé nem folytathat. 6. Bárminő kérvényre (torna, ének, rajz alól való felmentésért, magánvizsgálatért való folyamodás, stb ) 2 pengős, a nem bélyeges mellékletekre 30—30 filléres okmánybélyeg ragasztandó. 7. Pótbeírások ideje : szeptember 1-én és 2-án délelőtt 9—12 óráig a tanári teremben. 8. Szeptember 2-án délután 3 órakor énekpróba, 3-án Veni Sancte, törvényolvasás és osztályrendezés, 4-én a rendes előadás kezdete. 9. Az igazgatóság ez úton is felhívja a szülőket, hogy intézetünk fegyelmi szabályai a szünidőben is kötelezők, az esti kimaradás azonban 10 óráig terjedhet. Az igazgatóság tudta nélkül a közös strandfürdőkön, továbbá a nyári tánciskolái tanfolyamokon tanulóink nem jelenhetnek meg. 10. Szállást diák csak az igazgatóság előzetes tudtával és engedélyével fogadhat 11. Középiskolai tanulókat befogadó internátusok : Rákócziánum kat. fiúinternátus, Pálffyánum kat. konviktus ; mindkettő iránt lehet érdeklődni Rákóczi-utca 57—59. Kat. Tanítóképző Internátus, Széchenyi-tér 5.