Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1936

16 A cellák háromféle nagyságban készültek; a legnagyóbbakba szerelt szénlemez működő felülete, tehát mindkét szabad lapjának együttes területe 1 négyzetláb (kb. 973.44 cm

2), a középsőké egynegyed (243.36 cm-), a legkisebbeké egyhatod (162.24 cm

2). A győri gimnáziumban őrzött középnagyságú papíría^as cellák (II. tábla, 1. kép.) külső mérete átlag 18xll8x 175 mm. A kénráma alsó, továbbá jobb és bal oldalának szélessége, »erőssége« 7—9 mm, a felsőé 26 mm. Ezen felső oldal befelé fordított részének a hosszában 20 mm mély, 6 mm széles barázda, horony húzódik, amelybe a szénlemez felső széle van begittelve. A horony közepén hagyott résen át a szénre erősített rézlemez vezet ki a cellából. A sav beöntésére, a gőz elvezetésére szolgáló két lyuk a keret felső és alsó sarkán látható. A teljesen felszerelt, papírral befedett cellának súlya a szénlemezzel és a rézlap-vezetékkel együtt kb. 37 dkg. Öntés után a kereteket egy köszörűkő lapos oldalán vizes homokkal lecsiszolták; a felesleges részeket a keretről meleg vassal vették le, a hézagokat, hólyagokat is meleg vas segítségével töltötték be. A simára csiszolt ráma oldalait először kevésbbé finom papírral burkolták, amit kollódiumban áztattak, a finomabb papírfalat csak erre a ráma oldalaira már rátapadt burkolatra ragasztották ugyancsak kollódiummal. Természetesen ügyelni kellett arra, hogy sem a papírfal szabad felületére, sem a szénre kollódium ne csöppenjen, mert elzárná az utat az áram elől. Tartósság és csin kedvéért a már befedett keret oldalait mégegyszer bevonták kollódiummal. Hogyan készültek a Jedlik-féle szénlemezek? A szénlemezeket illetően Jedlik bécsi előadásában a következőket mondja: »Miután a cinkplatina-elemekhez a papírcellák készítését annyira tökéletesítettem, hogy alkalmazásukat a cinkszén-elemekre is kiterjeszthettem, és mivel a hengeralakot a papírcellákhoz nem tartottam alkalmasnak, retortakokszból pedig lemezeket csináltatni költséges volt, azért alkalmas kötőanyaggal (mint: szirup, keményítő, kátrány) kőszénlisztből (kokszliszt nélkül) megkíséreltem szénlemezeket előállítani, ami 1853-ban sikerült is anynyira, hogy 6—7 hüvelyk széles és 15—16 h. hosszú lemezeket kaptam, azokat a lemezeket pedig, amelyeken kiégetés közben szakadások mutatkoztak, vagy amelyek több darabra szétrepedtek, kisebb elemekben használhattam fel.« Bunsen 1842-ben kezdte az elembe alkalmas szénelektródokat gyártani: finom koksz- és kőszénport 1:2 arányban jól összekevert, a keveréket vasformába préselve vörös izzáson addig hevítette, amíg a szénből már nem fejlődött gáz. Az összesült massza durván lyukacsos; hogy lyukacsai kisebbedjenek, azaz hogy a folyadékkal érintkező felülete nagyobbodjék, továbbá hogy sűrűsége, szilárdsága, vezetőképessége fokozódjék, szirupban kell áztatni, légmentesen izzítani, és ezt az eljárást a szükséghez mérten többször ismételni. Ez a módszer eléggé hosszadalmas és költséges.