Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1936

122 Ezen eredményt akkép fedeztem fel, hogy legelőször két szén lemez közül egyiknek felületét egy esetben ólom hyperoxydummal, másik esetben pedig manganhyperoxydummal dörzsöltem be, és mindegyik esetben szénnel ólom lemezt használtam kénsavas vizben ugy, hogy az a — sarkkal, a bedörzsölt szénlemez pedig a -J- sarkkal lőn összefoglalva. Az eredmény ugyan meglehetősen kielégitő vala, főkép a manganhyperoxydos szén lemez alkalmazásával, de a bedörzsölt hyperoxyd a polarizálás alatt kifejlődő gáz buborékok által legnagyobb részt lefejtődött és üledéket képezett. Ennek következtében jónak véltem a szén lemez helyett is ólomlemezt használni, de manganoxyd kénsavas oldatával. Reménylem, hogy a hyperoxyd a -j- sarkkal összefoglalandó ólomlemez felületére fog rakodni és rá erősen tapadni. Nézetemet az eredmény teljesen igazolta. — Martius 2-dik és 3-dik közti éjszakán 2 óráig éjfél után történt az ólom és szénlemezekre való dörzsölése az ólom és mangansuperoxydnak. Martius 3-dik és 4-ik közti éjszakán éjfél után 1 óráig manganoxyd oldattal és mellőzve a szén lemezeket csupán ólom lemezeket használva meglepő eredményre jutottam.« »A készitendő polarizálási elemekhez« fűzött »Gondolatok« c. feljegyzése szerint Jedlik a bedörzsölt szénlemezeket ismét ki akarta izzítani: »Egy szénlemez manganhyperoxyd és Theer (—kátrány —) keverékkei bekenve és kiizzósítva tagadóbb lenne a puszta szénnél.« Továbbá: »A légsavas manganoxydul izzás által ad oly féle manganoxydot, mely legkönnyebben átengedi élenyét,... azért czélszerü lészen az összeállítandó battériának szénlemezeit bedörzsölni...« A bedörzsölés után kellő mértékben izzított szénlemezekről a bevonat bizonyára nehezebben pergett volna le; ilyen szénlemezek készítéséről azonban nincsenek adatok. Jedlik tehát már 1867. máre. 3-án megtalálta azt a módot, amelynek tökéletesítése a mai ólomakkumulátorokra vezetett. Az irodalom szerint egy angol vegyészeti gyár francia mérnökének, Faure Kamillnak az érdeme, hogy 1878-ban ő jött először arra a szerencsés gondolatra, hogy az ólomlemezeket még a polarizálás előtt ólomoxidós vegyülettel, nevezetesen miniummal vonja be. Faure eljárása lényegesen egyszerűbbé és olcsóbbá tette a hosszadalmas Planté-féle elektromos formálást, de a Superoxid réteget csak úgy tudta az ólomlemezhez rögzíteni, hogy a két lemez közé nemezréteget szorított, így azonban a cella ellenállása lényegesen megnövekedett. Yolckmar német bankár Sellon segítségével oly módon segített az oxidbevonat lepörgésén, hogy ólomrácsozatba sajtolta az oxidot; így a nagy ellen állású nemezréteg is fölöslegessé vált. Faure, Sellon és Yolckmar közös munkája hozta létre az Electrical Power Storage Company néven híressé lett vállalatot, amely 1882-ben indította meg az ólomakkumulátorok gyártását. Nemcsak az ólomoxidos bevonat meglepő hatására jött rá Jedlik; ugyanebben az időben ólomrácsok megöntésének a tervével is foglalkozott. A rács tervrajza meg is van, első látásra bárki is akkumulátor ólomrácsát ismerné fel rajta. De Jedlikre nem ragyogott a szerencse napja; a rács nyílásaiba nem a célravezető oxidot sajtolta bele, ólomrácsai »szénlapoknak ólommali összefoglalására«