Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1936

108 lopot polárizált egy Volta-féle oszloppal, de a jelenséggel tovább nem foglalkozott. Foggendorff használta fel először a másodrendű cellákat mintegy a feszültség transzformálására: platinamóros lemezeket tartalmazó vízbontó celláit párhuzamosra kapcsolva két Bunsen-elemmel polárizálta, majd lekapcsolva a töltő telepről, láncolatos összeköttetésben kisütötte. Az átkapcsolást Poggendorff a róla nevezett Wippe-vel, billegővel végezte gyors ütemben; de bármennyire gyors volt is az ütem, a cellák töltése alatt a másodrendű áramszolgáltatás szünetelt. Ezen a hiányon segített J. Thomsen, amidőn állandóan sorbakapcsolt celláin gyors ütemben futtatta végig üzem alatt is a polárizáló telep sarkait; Thomsen telepe tehát megszakítás nélkül szolgáltatott másodrendű áramot. De sem Poggendorff, sem Thomsen cellái nem tartották meg polárizáltságukat a megpolárizálás után hosszabb ideig. Technikai szempontból jelentős kísérletet végzett 1854-ben Sinsteden, amikor mágnes-elektromos gépével ólomlemezekből öszszeállított cellákat polárizált; kísérleteit azonban nem folytatta. Nagy kitartással és kiváló sikerekkel végezte kutatásait Planté Gusztáv, aki 25 éves korában, 1859-ben kezdte behatóan tanulmányozni az ólomlemezek elektromos polározását; nem ő volt az első, aki felismerte, hogy az ólomlemezek a polárizációs cellában jobb eredménnyel alkalmazhatók, mint a platinalemezek, de neki sikerült elektromos töltéssel, kisütéssel az ólomlemezeket úgy »formálni«, hogy cellái az utolsó töltés után hosszabb ideig is megtartották sarkítottságukat. Planté csak 1879-ban adta kutatásainak összefoglaló ismertetését Recherches sur 1' Électricité c. nevezetes művében, de az első eredményekről már 1860-ban beszámolt. (Compt. rend., 50. köt.) Technikai, háztartási célokra Planté ólomelemei a formálás hosszadalmassága és költséges volta miatt még nem voltak alkalmasak. A formálást nagyon leegyszerűsítette Faure Kamill egy angol kémiai gyárnak francia mérnöke; az 1878-i párizsi kiállításon jött arra a iszerencsés gondolatra, hogy az ólomlemezeket még az elektromos töltés előtt vonja be ólomoxid-vegvülettel, pl. miniummal, vagyis hogy a töltő, formáló áramot mentesítse a formálás nagy részétől. Az »Electrical Power Storage« társaságnak azonban még sok kutatásába és költségébe került, míg a Faúrétól megvett szabadalom alapján a gyakorlati életben is beváló ólomakkumulátorokat sikerült gyártania a nyolcvanas évek elején. Sok nehézséggel járt többek közt az ólomoxidnak a lemezen való rögzítése. De végre is Planté és Faure eljárásainak tökéletesbítésével sikerült összeállítani olyan akkumulátorokat, amelyek technikai szempontból is megállták a helyüket. Jól bevált és a külföldön is elismert akkumulátort szerkesztett 1885-ben a Selmecbányái akadémiának két tanára, Schenek István és Farbaky István. Jedliknek a polárizációval kapcsolatos kutatásai három csoportba oszthatók. Időrendben először az elsőrendű galvánelemek elektromos depolárizálását vizsgálta; kísérletei egymást felváltva depolárizáló telepek összeállítására vezették. — A másodrendű elemekkel, az ú. n. polárizációs cellákkal Poggendorff és Thomsen