Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1934

34 kell áramátalakítókat elhelyezni; mindegyik alállomáson külön személyzetet kell alkalmazni a forgó gépek kezelésére. A kommutátoros gépek már magukban is drágák. Mivel pedig a napszakok szerint egyszer több, másszor kevesebb vonat jár, az átalakítók üzeme is drága ; nagyteljesítményű gépekre van szükség, hogy az összetorlódott forgalmat győzzék, viszont kis forgalom idején is ezeket a gépeket kell járatni, a forgógépek pedig „üresjáráskor" is sokat fogyasztanak, nem úgy, mint a transzformátorok. Ebből következik, hogy az egyenáramú rendszer ott gazdaságos, ahol állandóan sűrű a forgalom, tehát sűrűn lakott vidéken. Az egyenáramú, tehát egyszálas munkavezeték 3000 V mellett feltétlenül előnyösebb, mint a kétszálas háromfázisú, bár vastagabb drótból kell készülnie. Mótor gyanánt csak a soroskapcsolású használható, amelynek mágnestekercselését és armatúráját ugyanaz az áram járja át. A forgó armatúrában, mint valami dinamóéban, a hálózati feszültséggel ellenkező irányú feszültség indukálódik, mégpedig annál nagyobb, minél erősebb a mágnesmező és minél nagyobb a fordulatszám. Induláskor még nincs ellenfeszültség, a hálózatból erős áram lép a motorba, a keletkező erős mágnesmező nagy erővel indítja meg az armatúrát. Erős indítása miatt alkalmas vasúti szolgálatra a soros-mótor, de a forgóáramú sem indít gyöngébben. Az armatúra hamarosan'elér egy bizonyos állandó fordulatszámot. Bizonyos határig fokozhatjuk még a fordulatszámot úgy, hogy pl. a mágnestekercselés egy részébe nem engedünk áramot: a gyöngébb mezőben az armatúra csak gyorsabb forgással tudja ugyanazt az ellenfeszültséget létrehozni, illetőleg ugyanazt a nyomatékot kifejteni. Ilyen sima sebességszabályozás a forgómezős motoroknál gazdaságosan nem lehetséges. Lényegesen magasabb fordulatot akkor érhetne el az armatúra, ha a motort magasabb feszültségre kapcsolhatná a mozdonyvezető. De mivel a hálózat egyenáramú feszültségét nem transzformálhatja, kénytelen feszültséget tartalékolni! Az első sebességi fokon a hálózat feszültségének egy részét ellenálláson át lehetne egyelőre elemészteni és ezt az ú. u. indító ellenállást a második üzemi fokon kikapcsolni az áramkörből, mégpedig végeinek rövidre zárásával. Gazdaságos „indító ellenállásnak" legcélszerűbb egy második motort az elsővel sorbakapcsolni, a második fokon pedig mindegyiket a teljes feszültségre kapcsolva párhuzamosan járatni. Négy motort sorban, azután kettőt-kettőt sorbakapcsoltan „párhuzamosítva", végül mindegyiket külön a hálózatra kapcsolva: három üzemi fokot érünk el. — Az előbb említett egyenáramú olasz vonal számára 1931-ben gyártott E 626 sorozatú (egy órán át) 2915 LE-s, 96 t-s (tonnánkint tehát 30"4 LE-s) 3000 V-os mozdony hat motornak csoportosításával ér el három üzemi fokot, míg Kandónak „trentája" két motorral és egy fázistranszformátorral négyet! A kommutátor nélküli, egyszerű forgómezős motorok már magukban véve is olcsóbbak és nem is kell annyi.