Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1932

53 lező rendkívüli tárgy lett a gyorsírás, melyet a 31.591/1933. sz. Vkmi rendelet értelmében a IV és V. osztályban tanítottunk heti 2—2 órában. A tanítására szánt időt a IV. o -ban a latintól, matematikától kellett elvennünk, az V. o.-ban a latintól és görögtől. Kárt szenvedtek tehát a gimnázium legjellegzetesebb tárgyai és a mennyiségtan, melynek tantervi anyagához képest eddig is kevés­nek tartották a szakemberek a kiszabott órák számát. Módszeres értekezle­tünkön behatóan foglalkoztunk az előrelátható nehézségekkel és igyekeztünk módot találni arra, hogy elejét vegyük — főleg a matematikában — az esetleg a következő osztályokra kiható káros következményeknek. Általában újra azon voltunk, hogy ne csak közöljük az anyagot, hanem a tárgyak formális, értelemképző ereje is érvényesüljön. A megelőző Értesítőkben jelzett gátló okok most sem szűntek meg, hiszen nem változott a Tanterv, melynek egyik­másik része alkalmat adhat a megterhelésre. A nm. VKM. 32.705/1932. sz. rendelete igyekszik ugyan csökkenteni az u. n. mellékfoglalkozások időszét­forgácsoló veszedelmét, de maradtak fenn azért bizonyos nehézségek. Újra emelkedett a tanulók száma is, osztályaink még zsúfoltabbak lettek. Hozzá éreztette hatását az általános gazdasági leromlás is. Emelkedett a beutazó tanulók száma. Az igazgatóság sokszor rendkívül nehéz helyzetbe kerül e tekintetben. Ismerjük a beutazás veszedelmességét a tanítás és nevelés szem­pontjából egyaránt, de sokszor az idevágó engedelemtől függött az, hogy tehetséges tanulók középiskolába juthassanak, vagy a beváltak folytathassák tanulmányaikat. A beutazás eltiltása most szinte egészen megszüntette a falusi fiúk iskoláztatását. Az értelmiség osztálya elvesztené ezzel felfrissülésének egyik leggazdagabb forrását és mélyülne az ellentét a város és a falu között. A válogatás elvének szigorú megvalósítása csökkentheti elsősorban a közép­iskolákba való tódulás veszedelmes következményeit. A fegyelem terén szomorúan állapítjuk meg, hogy egyik tehetséges és éppen ezért sok segítségben részesült IV. B) o. tanulónk nagyon megfeled­kezett magáról és súlyos lopás vétsége miatt kizáratott az intézetből. Ettől eltekintve a fegyelmi állapot jó volt. Nevelésünk valláserkölcsi jellegét nem kell hangsúlyoznunk. Éppen ezért a katolikus hitélet rendes tényezőit használtuk fel elsősorban, amint ezt a Tanterv keretei megengedték és a püspöki-kar, továbbá a bencés Rendtar­tás megszabja A tanulók ősszel és tavasszal naponként, a tél folyamán vasár­napokon és ünnepeken szentmisét és szentbeszédet hallgattak. Kötelezően ötször járultak tanulóink a szentgyónáshoz és áldozáshoz, de jórészük gya­kori áldozó volt magától, minden kényszer nélkül. A VIII. osztály tanulói az idén is szentáldozással kezdték meg vizsgálataikat. Hogy a kongregációknak, melyekről külön is beszámolunk, végtelen sokat köszönhetünk e téren, azt nem szükséges mondanunk. A szokottakon kívül kegyelettel, szentmise hallga­tásával ültük meg Rendünk első szentjeinek ünnepét, különös fénnyel pedig alapitónknak, Szent Benedeknek napját, amikor még iskolai ünnepet is tar­tottunk. A húsvéti lelkigyakorlatok márc. 30-án d. u. kezdődtek és ápril 2-án

Next

/
Thumbnails
Contents