Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1932
IV. Az iskola története. A mult. A győri Szent Benedek-rendi gimnázium múltja egybeesik a katolikus középfokú iskolázás kérdésével. A hitújítás előtt e jelentős püspöki székhelyen a káptalani iskola elégítette ki a középfokú oktatás kívánalmait. A hitújítás és török hódítás után azonban egyre szükségesebbnek látszott Pázmány Péter és e kor többi vezérférfia előtt,, hogy Győrött is gimnáziumot kell alapítani. Dallos Miklós győri püspök be is telepítette Győrbe a jezsuitákat, de még Draskovits György püspöknek is valóságos harcot kellett vívnia, mire a jezsuiták 1627. július 15 én, valószínűleg a mai bencés telek helyén, megkezdhették a tanítást. 1641-ben a templom, 1667-ben a székház épült meg. Ez utóbbit majdnem egés,zen Széchenyi György győri püspök, a későbbi esztergomi érsek, építtette. 1694-ben épült mai telkén a gimnázium Széchenyi Pál veszprémi püspök költségén. Ekkoriban emelték a gimnáziummal kapcsolatos konviktus (a mai belvárosi katolikus elemi iskola) épületét. A gimnáziumot a 18. század második felében gróf Zichy Ferenc győri püspök bővíttette ki. A templom előtt, az egykor oly szép és szabályos várpiac közepén, álló szobor-csoportot 1686-ban emelték a Patrona Hungáriáé tiszteletére, hálából Buda visszafoglalásáért. Az ősi intézmény látta a törökidők zajlását, a kuruc harcokat, Napoleon háborúját, a szabadságharcot, a világháborút, a kommunizmust, de úgyszólván megszakítás nélkül folytatta alapítóitól eléje tűzött magasztos hivatását : az új nemzedék nevelését. Kétszáz évig a jezsuiták, 1802. óta a bencések tanítanak falai között Guzmics Izidor, Czinár Mór, Jedlik Ányos, Czuczor Gergely, Rómer Flóris, Vaszary Kolos, Villányi Szaniszló, Acsay Ferenc és más országoshírű bencés nevelők iskolája a tanítványok ezreit bocsátotta ki az életbe, kik közül sokszázan emelkedtek vezetőhelyekre és Kisfaludy Károllyal, Deák Ferenccel és Batthyány Lajossal, Magyarország első vértanú-miniszterelnökével az élükön számtalanon tették halhatatlanná nevüket a tudomány és közélet terén. 1. Az iskolaév lefolyása A nm. VKM. 28.480/1932. számú rendelete megszüntette a győri tankerületet és vele a győri tankerületi főigazgatóságot. Régi őrhelye omlott össze benne a magyar kultúrának ; hiszen még Mária Terézia alapította. Féltő gonddal vigyáztak belőle a középiskolai oktatásnak és nevelésnek színvonalára, de őrizték törzsökös magyar szellemét is. Győr