Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1932

47 I. a Vl-ilc oszt. csapata (Bors K., Németh V., Horváth F. és Roch F.), II. az V-ik csapata (Kleboskó, Varga O., Kiss Gy-, Kuppis G.). Magasugrás. I. Németh Viktor VI. o. t. 150 5 cm., II. Knöpfler Iván VI. o t. 150-5 cm. Súlylökés. I. Sárváry József VII. o. t. 1177 m., II. Kő Antal V. o. t. 9*85 m. Távolugrás. I. Blahovics György VI. o. t. 5'80 m., II. Kleboskó József V. o. t 5 60 m Befejezésül az igazgató úr meleg szavakkal köszöntötte az ifjúságot, dicsérte munkájukat és további munkálkodásra buzdította a tanulók nagy seregét. Majd üdvözölte az egybegyűlt érdeklődő közönséget és kiosztotta a versenydíjakat. Az E. T. O. vezetőségének ez úton is őszinte köszönetünket nyilvá­nítjuk a pálya átengedéséért. Kiss Nándor. C) Kirándulások. A gazdasági viszonyok miatt nagyobb tanulmányutat nem tettünk A kisebb kirándulások közül mégis felemlítjük az aránylag jelentősebbeket. Június 3-án az I B) és II. B) osztály dr. Holenda Barnabás és dr. /ieckenast Kolos osztályfőnökök és Pa mmer Odilo dr. tanár vezetésével Csesznekre indult kirándulni Már kora reggel gyülekezett a 84 tagból álló jókedvű csapat. Vidám utazás és gyalogolás után érkeztünk meg a cseszneki várromhoz. Délután a Bakony hűvös erdejében madarak és fák napját is tartottunk. Majd Sándor-majorba gyalogoltunk s itt barátságos mérkőzés volt a pápai bencés reálgimnázium kiránduló diákjaival. Este vidám énekszó mellett szálltak fel a fiúk a vonatra. Heckenast Kolos dr. Ugyanaznap a III A) osztály dr. Berta Orbán osztályfőnők vezetésével a keresztény-magyar kultúra ősi fészkét, Pannonhalmát tekintette meg. Délelőtt magát az ősi monostort és annak művészi emlékeit nézték meg, délután pedig a monostor hatalmas kertjében madarak és fák napját tartottak, utána pedig a vonat indulásáig víg játékkal töltötték el az időt a fiúk. Berta Orbán dr. Május 18-án a gázgyárt, 22-én pedig a szeszgyárat látogatták meg a IV. A) és IV. B) osztályú tanulók, ahonnan sok hasznos ismerettel és az utóbbi helyről különösen kedves emlékkel jöttek meg Ez alkalommal is ki­fejezzük köszönetünket Kundráth Károly és Kassler Henrik igazgató uraknak, és a vezető mérnök uraknak szívességéért, akik a két nagylétszámú osztályt több csoportban kalauzolták és értékes magyarázatukkal a látottakat meg­ismerni elősegítették. — Május 10 én a IV. B) osztály a Kisbarátfalutól Nyul­hegyig vonuló dombsorra rándult, ahol a lősztelepek világát és a nyulhegyi ú n Sárkánylyuk-ban megkezdett fúrási munkát szemlélte meg. Az V. osztály növénytani ismereteinek szemléltetése céljából ősszel és tavasszal fél-félnapos gyalogkirándulást végezett a likócsi, illetőleg szitásdombi területre, ahol a növendékek a homoki flóra képviselőit ismerték meg. Szólás Honór.

Next

/
Thumbnails
Contents