Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1932

14 váriadombtól keletre, a régi katonai kórház és a Sopron—ebenfurti vasút állomása közt fekvő területre esik és a Kálvária közelében érintkezett a szintén égetéses temetést mutató kelta temetővel. Mindezekből nyilvánvaló, hogy Győrött és környékén divatozott a kolumbáriumos temetés és nemcsak szórványos, esetleg félreértett eset előtt állunk. Igaz, hogyha az itáliai kolumbáriumokkal hasonlítjuk össze a temetőt, talán merésznek tűnik fel nálunk a kolumbáriumok emlegetése. Csakugyan messze esnek amazoktól, csak olyan messze a kivitelben, amilyen messze fekszik térképen is a két vidék. De épen ez a magyarázata a nagy különbségnek. Várhatunk-e nálunk olyan szép kolumbáriumokat, amilyenek pl. a Via Appián fekvő San Sebastiano-bazilika alatt is láthatók ? Ott folyosószerűen kidolgozott sziklafalak közt állunk. A loculusok a sziklába vannak vésve, felül íves záródásúak, és függőleges meg vízszintes sorban szépen helyezkednek el a függőleges falban. Középen vízszintes irányban vékony kőlap osztja mindegyiket felső és alsó félkamrára. A kőlap közepén nyílás van, s ebbe van beállítva a hamvakat rejtő edény. A loculust elől felírásos kőlap zárja el. Nem ritka az sem, hogy a feliratos tábla két oldalán kis filigrán oszlopok s az általuk hordott félkörös vagy háromszöges ormok külön homlokzati díszítésként keretezik a sírfülkét. Nálunk nincsenek sziklafalak. Legfeljebb téglából lehetett volna építeni olyan nagyobb falfelületet, ahol a kolumbáriumos temetés római méretek és fényesség szerint megalkotható lett volna. Ilyenre adatunk nincs, azért a valóságban tapasztalt temetési eljárás magyarázatára kell szorítkoznunk, Tekintve, hogy a hamvasztó temetkezés a rómaiak győri uralmának első 80—90 évében divatozik, e tényben kell látnunk a magyarázatot. A meghódított kelta és illyr lakosság száma mellett elenyésző lehetett az első évtizedekben betelepedők s azok közt is a műveltebb itáliai telepesek száma. Ez a kisebb számú, bár kulturáltabb tömeg, nem tudta rögtön átalakítani az itteni temetési formákat, s bizonyára anyagilag sem győzte volna az önálló sírépületek felállítását, temetkező egyesületek meg még nem alakultak. Lehettek egyes, itáliai izlésű, kisebb kolumbáriumos római sírépületek, de ezek nem maradtak ránk. A szegényebb lakosság igényeinek megfelelő, földbe ásott, esetleg kőből kifaragott, de szintén földbe süllyesztett Ioculusokat így kell néznünk. Mikorra az itáliai izlés teljesen átgyúrta a provincia lakosságát, akkorra már megszűnt a holttestek elégetésének szokása. Sőt ekkorra is inkább a kisázsiai, hellenista műveltség közvetlenebb, erősebb befolyást gyakorolt, mint az itáliai, miként azt majd a szarkofágoknál látjuk. A hamvsírok korát később összegezve tárgyaljuk. Itt csak azt említjük meg, hogy egy edényfajta, a szürkés-fekete, vékonyfalú csészék szinte minden hamvsírban előfordultak. Ezek a finomvonalú, néha domború, máskor bekarcolt díszü csészék Pompejiben is előfordulnak és szinte korhatározó jellegűek. Nálunk ugyan nem hamvasztó temetés esetén is találták őket a földben, de egyet sem M. Aurelius korát követő sírban.