Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1931
37 Máv. főfelügyelő (Budapest), Petz Lajos dr. egészségügyi kormányfőtanácsos, felsőházi tag (Győr), Pollák Manó műépítő (Budapest). Üdvözlésükre Kelemen Krizosztom, főapáti koadjútor űr is eljött. O tartotta a Te Deum-ot, misét és szentbeszédében a jubilánsokkal együtt mondott köszönetét Istennek a vett jókért és például állította őket oda a ma ifjúságának. A város első polgára, Szauter Ferenc dr. polgármester is megjelent tiszteletadásra s kívüle nagy közönség, mely a diáksággal együtt zsúfolásig megtöltötte a templomot. Mise után az intézet dísztermébe vonultunk. Elsőnek Petz Lajos dr. szólott az öreg diákok nevében. A Rendet köszöntötte, mely egész életükre ellátta őket útravalóval: az eszmények kultuszával: Isten, a munka, a haza szeretetével. A tanítás nem lehetett gyümölcstelen, hisz ott volt mellette a példaadás. Ezért — folytatta tovább az ősz szónok — „nem is kell messze forgatnunk a történelem lapjain. Szemünk előtt folyt le, mint szorongatta a szennyes áradat a Szent Bendek-rend minden tagját és felállította a kérdést: Vagy elhagyja a hazát, a vallást, vagy pedig koldusbotot kap a kezébe. Es a Rend minden tagja egyhangúlag hajlandó volt a koldusbotot kezébe venni, de Istenét és hazáját meg nem tagadta.“ Ezt a szellemet szítták ők is annak idején magukba s nem is tudnak elég hálával eltelni a Rend iránt. Ragaszkodásuk hozzá nem fogyatkozott, sőt csak növekedett. Ezzel az érzéssel eltelve kívánja, hogy „a pannonhalmi monostor szilárdan, büszkén álljon a jövőben is, évezredeken keresztül, Istennek és magyar hazánknak dicsőségére. A meghalt társak, az anyaföldben porladó apák nevében, „mint azoknak a földön maradt visszhangja“ Späth Gyula városi tanácsos mondott hálát a Rendnek. Mélységes megilletődés töltötte be az egész termet. Az emelvényen ültek az öreg diákok havas fejjel (legfiatalabbikjuk 78 esztendőt számlált), ott rezgeti bennük elhalt tanáraik és társaik felidézett emléke. Tragikus ellentétekben gazdag nagy idők tanúi. Láthatták még Deák Ferencet, Magyar- ország újraéledését, a nagy fellendülést anyagi és értelmi téren, ünnepeltek 1896-ban és megérték az összeomlást. De tele vannak bizalommal, élet- és munkakedvvel, mert telve vannak azon eszmék kultuszával, melyek szolgálatának fiatalságukban odaadták magukat. Ez az igazi hűség — hangsú' lyozta üdvözlő és köszönő beszédében az igazgató —, ez az a hála, mely a Rendnek legdrágább és amely méltán ragyog példaként a gimnázium mai tanulóinak. Ez az ifjúság nem is maradt néma. Nevében Jordán Sándor VIII. o. t. üdvözölte az öregdiákokat és tett hitet az intézet eszményei mellett. Szavaira Csuday Jenő dr. felelt. Törhetetlen hazafiasságra intette kis öccseit. A Slózat éneklésével fejeződött be az ünnepség, melyet a Himnusz nyitott meg. Nem szégyeltük könnyeinket. Boldog meghatódás jelei voltak. Sokan voltunk egyek a kornak, az érdemnek tiszteletében, egymásnak és a lelkünket éltető eszméknek szeretetében.