Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1931

Hogy a szociális élet egyre növekvő kérdéskomplexuma milyen élénken foglalkoztatja az egyetemi ifjúság gondolatvilágát, az ismeretes. Nagy örömmel, büszkén utalunk arra a lelkes, áldozatos munkásságra, amellyel például a katolikus egyetemi ifjúság veszi ki a maga részét a kor nagy szociális kérdéseivel való viaskodásból, a karitativ munkából. Sajnos, a megoldás keresésében egy másik, jelentékeny rész sokszor radikális irányba sodródik. Oroszországban, komoly források szerint, a szovjet-gondolatnak az ifjúság soraiban ma már fanatikus, áldozatokra is kész falanxa van. Komoly korfigyelőnek aggodalommal kell látnia, hogy e szellemből egyre több szüren- kezik át az orosz határokon Nyugat ifjúságába. A ma ifjúságának a közvetlenül előző nemzedékkel szemben nehéz a szíve. Ne keressük most, vájjon alappal vagy alaptalanul. Ez a keserűség megfekszi az ifjúság jelentékeny részének a lelkét s kész veszedelem, hogy szélsőséges áramlatokba sodorja.

A középiskola a maga szigorúbb fegyelmi berendezkedésével a radikális áramlatokkal szemben hathatósabban tud ugyan védekezni, de, hogy légmentesen elzárkózni előlük nem tud, az napról-napra világosabb. E sorok írója pl. sok panaszt hallott ilyen irányban a nemrég lezajlott forradalommal kapcsolatban a spanyol középiskolai ifjúság ellen. Más államokban is találkozunk hasonló tünetekkel. A magyar tanárságnak is megvannak a maga komoly tapasztalatai e téren. Diák-levelek feküsznek előttünk, amelyek kétséget kizáróan mutatják, milyen erős, eleven érdeklődés él középiskolai ifjúságunkban a szociális kérdéssel szemben. E körülmények egymagukban is elegendő ok arra, hogy a középiskola minden politikumtól mentesített szociáletikai, társadalomtani kérdések elől el ne zárkózzék.

Egészen különlegesen súlyos felelősség terheli ilyen irányban szerény véleményünk szerint a kimondottan vallásos (szerzetes) középiskolákat. A reánk bízott ifjúságot nem engedhetjük ki iskoláinkból anélkül, hogy előtte az Egyház s a ma fájó társadalmi problematikájának viszonyát szervesen, átfogóan meg ne világítanék. Amikor a múlt század túltengő intellek- tualizmusa, materializmusa nyomán katolikus világnézetünk dogmatikai megalapozása, igazság-tartalma ellen a támadások egyre sűrűbbek és hevesebbek lettek, akként védekeztünk, hogy egyrészt a középiskolai hittantanítás keretébe beállítottuk az apologetikát, másrészt egész tanításunkban érvényesüléshez juttattuk a hitvédelmi szempontokat. Ma ugyanaz az eset szociáletikai, szociológiai irányban. A katolicizmust heves támadások érik, hogy nagy része van a mai zilált, vigasztalan állapotok fölidézésében. Nemcsak az orosz szovjet látja az Egyházban a polgári társadalom lelkiismeretének elaltatására alkalmas „ópium“ (= vallás) szállítóját, hanem a nyugati szociáldemokrácia, radikalizmus is tele van súlyos vádakkal a katolicizmussal szemben. Pedig soha a katolicizmust, mint világnézetet jgaztalanabbul nem támadták. Ellenkezőleg, a kultúrvilág szomorú hanyatlásának, szétesésének okai között az elsősorban, egyenesen az élen a keresztény gondolatvilágtól, etikától való elsodródás áll. Ha az Egyház ellen emelt ilyetén vádak még nem is nyomul13