Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1930
•26 3. Cserkészet. A 35. számú Jedlik Ányos cserkészcsapat jelentése. Az 1930/31-ik tanévvel csapatunk a tizenegyedik évét kezdte meg. A csapat vezetői közül Schmuck Paszkál ideiglenes-vezető és Gonda Celesztin cserkésztiszt bencés tanárok távoztak a csapattól. Mindkettőjük távozásával ür maradt a csapatban, de a más téren végzendő jó munkájuk érdekében távozásukba bele kellett nyugodnunk. Schmuck Paszkál helyére a főapáti koadjutor úr Legányi Norbertet nevezte ki. Segédtiszti vizsgájuk alapján segédtiszti munkát kaptak Csizmadia Andor és Turcsek László öregcserkészek. A cserkészszövetség ez évi programmját magunkévá téve, befelé, a cserkészet lelki mélységei elsajátítását téve célunkká, igyekeztünk munkálkodni. Az elmúlt nyári nagytábor helye Lillafüred volt, a Hámori-tó mellett, a Garadna-patak partján. Július 13—24-ig tartott. 35-en vettek részt a csapatból. Az előző nyár külföldi tábora után Magyarország egyik legszebb vidékét láttuk meg és boldogan állapíthattuk meg, hogy szép külföldi tájakkal vetekedő vidékben mi sem szűkölködünk. Szeptember közepén a csapat új beosztásában 9 őrsre oszlott fel. Az ujonc-felvétel után kiképzésük is megkezdődött. Egyidejűleg megindult a II. és I. osztályú próbákra való előkészület és a tereptani és jeladási gyakorlat. Megkezdtük az apródmunkára való előkészületet is. A győri elemi iskolákból intézetünkbe kerülő elsős növendékeink jó része ugyanis már ott apród volt és ezért óhajtjuk egy-két évi apród-foglalkoztatással áthidalni az ürt az elemi iskolai apródmunka és a cserkész ujoncmunka között. Evi munkánk jelszavává tettük a 2. cserkésztörvényt : „A cserkész híven teljesíti kötelességét" és akik ezt nem fogadták el cserkészéletük vezetőgondolatának, azokat eltávolítottuk a csapatból Karácsonykor zárt, csapat-karácsony estünk volt, amikor is a cserkész-karácsony hangulatának felkeltése után a kis Jézus is szétosztotta ajándékait. Január elején őrsi akadály-versenyünk volt. Februártól kezdve a csapat új beosztásában már 3 újonc őrs is megkezdte az őrsi munkákat, akiket — 24-et — március 22-én avatott fel a csapat parancsnoka. Februárban kezdte meg a vizi őrs is a vizi munkára való távolabbi előkészületet. Még húsvét előtt megkezdtük az őrsi- és raj-kirándulásokat. Az országos őrsvezetői táborban 8-an voltak. Áprilisban megkapta a vizi-őrs a győri vizitelepen helységeit. Azok rendbehozása és bebútorozása, valamint a kezdet nehézségei az őrsöt egész tavaszra elfoglalta. Hosszabb-rövidebb vizi-kirándulások teszik könnyebbé ezt a munkát. A másik 7 őrs egész tavaszi cserkészmunkáját a téli elméleti anyag gyakorlására és a nagytáborra való előkészületre fordítja kirándulásain és a szabadban tartott őrsi összejövetelein. Az idei nagytábor a Veszprém mellett fekvő Cser-erdőben lesz. A IV. kerület 10 éves fennállásának megünneplésére kerületi közös tábort rendez julius 2—16-ig és ezen veszünk részt mi is 42-en. A csapatnak gyásza is volt az elmúlt évben. Fojtényi Emil, ki a csapatnak több éven át parancsnoka volt és a zenekar megalapítása fűződik nevé-