Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1929
62Megható volt az a jelenet, mikor magyar fiúk látásától elérzékenyült Tamásy Árpád táborszernagy könnyes szemekkel tisztelgett az idegen földön büszkén lobogó nemzeti szinü zászló előtt. Vendéglátóink, vendégeink és jóakaróink tiszteletére két esetben rendeztünk műsoros előadást, a csapatnak fúvós-zenekara Ekker Lajos ö. cs. segédtiszt vezetésével sok őszinte és szívből fakadt tapsot aratott. A műsoron szerepelt Laurisin Lajos, a m. kir. Operaház művésze is, aki gyakran meglátogatott bennünket feleségével. Julius hó 24-én bontottunk tábort, bő tapasztalatokkal és gazdag ismeretekkel felruházva teljes egészségben szálltunk vonatra, dalolva léptük át a magyar határt, víg hangulatban érkeztünk Szombathelyre, ahol fél napot pihentünk és megtekintettük a város nevezetességeit. A győri állomáson a szülőknek és a cserkészet iránt érdeklődőknek nagy tömege várt ránk, a himnusz akkordjai után boldog örömmel ölelték keblükre a barnaarcu, piros pozsgás fiúkat az édesmamák. Miután a bencés-templomban szivből jövő Te Deummal megköszöntük a sok lelki és testi jót, amiben részünk volt, a csapat parancsnoka a Széchenyi-téren az egészségesen visszahozott fiúkat átadta az intézet igazgatójának, aki meleghangú és szeretetet sugárzó lelkes szavakkal köszöntötte őket, majd elbocsátotta őket azzal a figyelmeztetéssel, hogy soha és sehol ne felejtsék el azt, hogy bencés gimnáziumi növendékek. Az 1929—30. tanévben kifejtett csendes munkánkról a következőket jelentjük : tehetségünkhöz képest jó munkát iparkodtunk végezni csapatban, rajban, őrsben és egyénenkint, hetenkint tartottunk őrsi összejöveteleket, havonkint csapatgyűléseket, mivel csapatotthonunk nincs, — ami nagyon megnehezíti a csapatnak mind külső, mind belső életét, — az intézet tantermeit használtuk erre a célra. Az 1928-ban megszervezett öregcserkész-raj tagjainak segítségével szép és intenzív munkát tudtunk kifejteni. A mentöörs dr. Fritz Ferenc, dr. Halmi Dénes és dr. Szalay József öregcserkészek buzgó és önzetlen vezetése mellett nagyon szép eredményeket ért el. A gyakorlati részt a kórházban és a mentőállomáson végezték. A műszaki raj tereptani és jeladási tanfolyamát is szakemberek vezették, kiknek lelkes munkájáért ezúton is hálás köszönetet mondunk. Megalakítottuk a vízi-cserkészetet 2 drb őrsi csónakkal, vezetője Gonda Celesztin bencés tanár, cserkésztiszt, vizitelepünk az intézet regatta-háza mellett van. Létesítettünk cserkészkönyvtárat is. A becsületbiróságot a M. Cserk. Szövetség O. I. B. igazolta. Tagjai : Schadl Jenő. kir. Ítélőtáblai bíró, Koller Jenő, városi tanácsos, Szabó Gusztáv, ny. hadbiró-alezredes, az öregcserkész-raj parancsnoka, dr. Halmi Jenő és dr. Osztovics József, joggyakornokok, öregcserkészek. Az 50 tagú fúvószenekart Ekker Lajos ö. es. s. tiszt vezette kiváló hozzáértéssel és fáradságot nem ismerő munkássággal. A 20 tagú szalon-zenekar a csodálatosan fegyelmező Dalló Gyula ö. es. s. tiszt vezetése alatt állt. Acélos izmokkal végzett belső munkánk közben nem feledkeztünk meg a cserkészeszme propagálásáról sem. Nyilvános ünnepélyeket rendeztünk,