Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1929
19 1895—6-ban Zalka János megyéspüspök aranymiséje és nemzetünk ezeréves fennállásának évfordulóját 3 művészi szobor ajándékával örökíti meg (a második emeleti lépcsőházban), melyek életnagyságban az Üdvözítőt, Szt. István és Szt. László királyainkat ábrázolják. Közülük szépségével különösen az Üdvözítő alakja válik ki, kezében a nyitott evangéliumot tartva, ennek két lapján az a- és w-val az ajándékozó intenciója szerint figyelmeztetni akarván az ifjúságot arra, hogy „a profán tudományok mellett ne feledkezzék meg soha azon örök igazságokról, melyek az evangéliumban, az örökkévalóság könyvében, vannak letéve az emberiség boldogítására". — 1897. márc. hó 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén áldotta meg Wargha Samu, pannonhalmi főiskolai igazgató, ez évi becses ajándékot, a Magyarok Pátrónájának művészi szobrát, mely intézeti dísztermünk legszebb ékessége. — 1897 — 8-ban összes tantermeinket ékes feszületekkel, 1898—9-ben intézeti folyosóinkat Munkácsy Mihály : Krisztus Pilátus előtt, Eçce homo, Golgota cimü festményeinek és Rafael Sixt. Madonnájának művészi reprodukcióival, 1900 — l-ben Szt. Gellért budai szobrának mintázatával díszítette fel. — 1901—2-ben a magyar Szt. Benedek-rend visszaállításának és a győri főgimn. átvételének 100 éves fordulója alkalmából dísztermünk számára Walker Agnessei megfestette Pázmány Péter bíboros-érsek és Dallos Miklós, győri püspök arcképét. Az előbbi a főgimn. felállításának lelkes támogatója, az utóbbi örök emlékezetre méltó alapítója v.olt. — 1909 március hó 24-én, Szt. Benedek napján, lélekemelő házi ünnepélye volt intézetünknek, melynek előzményei a következők : ő, a kegyes jótevő és Szt. Benedeknek fiúi tisztelője, évek során 200—200 koronát adott át Acsay F. igazgatónak azzal az utasítással, hogy ha a szükséges összeg együtt lesz, készíttesse el Szent Benedek rendalapítónak bronz mellszobrát, hadd hirdesse a kapu bejárata felett az intézet szellemét és irányát. A nagylelkű adományozó egyúttal szerényen kijelentette, hogy mint az intézetnek maga is tanítványa, a szobrot a győri főgimnázium összes növendékeinek nevében adja, tanúsítani akarván ezzel valamennyi háláját, mellyel a rend iránt tartoznak. A terv ez évben megvalósult. Az intézet igazgatója a szobor elkészítésével Horváth Adorján szobrászt bízta meg, ki feladatát az adományozó szándékához méltón oldotta meg. Méltó volt a szobor ünnepi felavatása is : az egész ifjúság reggel 9 órakor ünnepi szentmisét, utána szentbeszédet hallgatott, ezt követte a leleplezés. Fehér Ipoly, pannonhalmi főapát, ez alkalomból meleghangú levélben köszönte meg az adományozónak az intézet iránt hosszú évek során át tanúsított jótékonyságát és legutóbbi adományával az egész rend iránt kifejezett kegyeletét. — Acsay Ferenc, a hü barát és munkatárs emlékénçk, ki 1912. szept 27-én hunyt el, akart maradandó emléket állítani, midőn 1913. január hó 6-án 200 koronát tett le alap gyanánt, melyet életében évenkint gyarapítani fog, azon célból, hogy kamatait szegénysorsú, jó előmenetelü VIII o. tanuló kapja. ígéretét be is váltotta: évenkint számottevő összegekkel 2*