Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1929

Emlékezés a Szentatya aranymiséjére. A szentmise végtelen érték. Végtelen, mert maga Krisztus, a Keresztrefeszített száll le az oltárra, hogy szétossza megváltásának érdemét, hulló vércseppjeivel áztassa a bűnös földet, Testének kenyerével erősítse a gyengéket, Vérének borával tegye tüzessé a lelkeket. A szentmise ugyanaz a végtelen érték, akár főpap mutatja be a büszke dómok égbetörő boltívei alatt aranybibor ornátusban, akár a misszióspap rongyos ruhában, összetákolt deszkaasztalon, düledező koldus viskóban. Ugyanaz az érték, akár az újmisés első áldozata, akár az ősz lelkipásztor reszkető kezének felajánlása. De mégis — úgy érezzük — valami csodásan megkapó, valami rendkívülien ünnepies esemény, mikor a Szentatya mutatja be jubileumi csendes szentmiséjét. Felfigyel erre az egész világ, az áhítat némaságot parancsol, az ajkakon elhal a szó, kigyúlnak a szemek és megdobognak a szívek. Miért ? Mert önmagában is tiszteletreméltó az Ur szolgálatában eltöltött félszázad, a Legfölségesebb hódolatos tiszteletében végig élt ötven esztendő. Hozzá még a Szentatya, a római Pápa az, aki az oltár lépcsőjén áll. Nem közönséges ember : Péter az, a Kőszikla, akin az Istenalkotta Anyaszentegyház épülete nyugszik ; Apostol, aki a krisztusi hitnek fényét öt világrészre sugározza szét ; Krisztus Királynak földi Helytartója, aki 300 millió embernek Isten-küldötte kormányzója. Szava a fáradt öreg ember halkhangú beszéde, de általa maga a Szentlélek-Uristen szól mihozzánk. Szentmiséje ugyanaz, mint a többi csendes áldozat, de mikor imádkozik, szavával millió meg millió katholikus sóhajtása száll az ég felé, imádsága nemcsak az övé: az egész Egyházé, mindegyikünké. Péter imádkozhatott így, mikor végignézett a pogány Róma kőrengetegén és apostoli szeme előtt megjelent a megváltásért esdő emberiség szomorú képe . . . „Uram ! Te arra adtál küldetést, hogy hirdessem a Te igédet az egész világon. Két ezer esztendő óta ezt teszik a Te szolgáid és mégis, amerre