Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1928

101 Deákné Bolgár Matild kereskedelmi iskolai tanárnő, dr. Breuer Kornélia fog­orvos (Szeged), Schricker Sándor földbirtokos (Alsótekeres). Délelőtt V2l0-kor hálaadó istentiszteletet hallgattak. Elhelyezték hős halottjaik emléktábláját, melyen aranybetü hirdeti Billegi Ferenc, Ehrenfeld Sándor, Haják Andor, az egykori osztátytársak dicső emlékét. Majd meg­koszorúzták elhúnyt igazgatójuknak, Acsay Ferencnek és tanáraiknak sírját s imádkoztak a hősi halottakon kívül a többi 10 elhunyt társukért. Társas­összejövetelükön pedig melegen ünnepelték fiúi szeretettel körülvett, egykori kedves osztályfőnöküket: dr Teli Anasztáz csácsbozsoki esperesplébánost. A 45 éve érettségizetteket dr. Németh Károly főispán úrunknak buzgól­kodása hozta össze június 29-ére. A kettős Te Deum meleg harmóniába olvadt össze. A Te Deum-os szentmisét Jándi Bernardin celldömölki apát pontifikálta, utána az évzáró ünnepségen résztvettek az öregdiákok is. 9. Iskolai ünnepségek. Ez idén több szép jubileum adott alkalmat arra, hogy az intézet hagyományos nívójú ünnepségeinek számát megnövel­hesse. A cserkészek több ügyes ünnepséget rendeztek (L. a cserkészeti be­számolót) és az önképzőköri ifjúság is kitett magáért. Október 6-án az Önképzőkör rendezett ünnepséget (L. az önképzőkör rovatot), november 5-én és március tizenötödikén ugyancsak. (L. ugyanott.) December 8-án a Mária-Kongregáció leventéi rendeztek jól sikerült, ügyes programmal előadást. (L a Mária-Kongregáció jelentését.) Április 21-én és 22-én volt az intézet főünnepsége a szent Benedek Rend 1400 éves alapítása alkalmából. Az intézet ifjúsága kitett magáért. Szinre hozták Radványi Kálmánnak, az országszerte ismert ifjúsági írónak külön ezen alkalomra írt 5 felvonásos színművét, A jó Isten búzájá-t. A zsúfo­lásig megtelt díszterem közönségéhez először Dsida Ottó tank. kir. főigaz­gató úr intézett mélyen szántó beszédet, amelyben méltatta a Rend misszióját. A színdarab szereplői közül ki kell emelnünk elsősorban Gerő László VIII. o. t. kész színészi ügyességgel megjátszott Carinus alakítását, Németh Kálmán VIII. o t öreg Benedek másolását és Varga József VI. o. tanulónak humori­záló paraszt-játékát. A többi fiú is nagy igyekezettel és minden erejét összeszedve segített sikerre vinni a darabot, amelyet a helybeli ifjúságnak még két telt ház előtt eljátszottak. Talán sikerült nekik szent Benedek sokaktól nem ismert nagyságát a megjelenítés közvetlen ható erejével megszerettetni. 10. Szülői értekezletek. Az első szülői értekezletnek tárgya az iskola­szanatórium volt. Az értekezletet 1928 november 13-án délután '/24 órakor tartottuk Az értekezlet előadója magának az Iskolaszanatorium-Egyesületnek agilis és lelkes igazgatója : dr. Szundy Károly kir. tanácsos volt. Meggyőző erővel mutatott rá, hogy gátat kell vetni a nemzet virágát pusztító tüdő­vész elé, mely az 1927/28-i iskolai évben csupán a fővárosi diákokból 7118-at megtámadott. Szavainak hatása alatt azonnal 200 P összejött tag­dijak címén.

Next

/
Thumbnails
Contents