Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1927
37 szigetelten és gyéren jelentkeztek a szokásos náthaláz kivételével. Dr. Weisz Samu főorvos, egészségügyi tanácsos úr az idén is megtartotta hivatalos szemvizsgálatát, de komolyabb betegséget nem talált. Mint már említettük, az ápr. 14-én tartott szülői értekezlet — mely a túlterhelés kérdésével foglalkozott, — adatokat gyűjtött arra, vájjon található-e tanítványaink között túlterhelés káros következményeként az ideges kimerülés. A szülők által beszolgáltatott adatokat dr. Ágoston László kórházi főorvos dolgozta fel, aki az intézet egészségi állapotát a beadott feleletek nyomán normálisnak találta és kinek ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki. Egyébként az előfeltételek, melyek tanítványaink egészségi állapotát lesznek hivatva előmozdítani, kedvezően alakulnak. A jövő iskolai évben intézetünk már rendes játékteret kap, minthogy onnét Réthy Gyula kőfaragómester telepét a Duna-partról új házába tette át; dr gróf Klebeisberg Kunó kultuszminiszter úr egy megépítendő tornacsarnok céljaira 16.000 P.-t ajándékozott; ifjúsági regattaházunk rövid idő alatt teljesen befejeződik; az intézet által rendezett hivatalos kirándulások az ifjúság egészségi állapotának előmozdítását is célozzák. Nem mulaszthatjuk el, hogy e helyt is különös hálánkat ki ne fejezzük dr. gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszternek úrnak, valamint Győr szab. kir. város közönségének azon áldozatkészségeért, mellyel ifjúságunk egészségi állapotát fejleszteni és előmozdítani igyekeztek, amelyekkel részletesen a jótékonyság cim alatt foglalkozunk. 12. Ének- és zeneoktatás.' Az I. és II. osztályosok heti 1—1 órában nyertek rendszeres elméleti és gyakorlati énekoktatást. Főcél volt itt, minél több régi, értékes magyar dal megtanulása s azok megértéséhez szükséges zeneelméleti ismeretek elsajátítása. Az I—VIII. osztály növendékeiből 168 tagu nagy énekkar s ennek kebelében 75 tagu kis énekkar alakult, hogy ünnepélyeink fényét és hangulatát részint magyar, részint klasszikus négyszólamú dalok lehetőleg művészi előadásával emeljék. Sajnos, a gimnáziumi ifjúságból ezidén a kellő zezei készültség hiánya miatt zenekar nem alakulhatott, azonban az egykét zeneileg művelt tanulóból alakult kamarazenekar jó összeállítása sorozatos sikerekről számolhat be. 13. Jótékonyság. Intézetünk jóakarói törekvéseinket az idei iskolai évben is több irányban támogatták: Az ifjúság helyzetének enyhítésére szives jótékonyságukkal segítettek: Dr. Bárdos Rémig pannonhalmi főapát úr 4680 P. tandíj elengedésével; a magy. kir. 4. honv.gyalogezred 2 tanítványunknak adott ingyenes, teljes ellátást. Az ifjúsági Segítő Egyesület céljaira adakoztak: dr. Balogh Jenő ny. igazságügyminiszter, akadémiai főtitkár úr 80 P-t, Hajnal József ny.