Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1926
36 nevelési tanár és énektanár külön szakfőiskolán nyerik képesítésüket. De nem elégedett meg legtöbbször a tanári kar nagy része tanári képesítésével. Tudományos működésük bizonyítéka volt a doktori diploma megszerzése. A minisztérium által időnként rendezett továbbképző kurzusokon is részt vett egy-két tanár. A tanárok heti előadásainak óraszáma általában sohasem volt olyan magas, hogy a tanítás rovására esett volna. A létszám kevesebb osztály mellett az igazgatón kivül 15—18 szerzetes tanáritól és a szükséges világi tanártársakból (2—3) állott. Most a tizenkét osztályban az igazgatón kivül 20 szerzetes és három világi tanár végzi a tanítást. Az átlagos óraszám 16—18 órát tesz ki hetenként és tanáronként. Nagyon ritkán, leküzdhetetlen akadályok esetén történt csak, hogy egy-két tanár 20 órával dolgozott. Általában a szakszerűség is érvényesült az órák felosztásában s csak ritka jelenség volt, ha valaki nem szaktárgya szerint való munkát is végzett. Az elmúlt huszonöt év folyamán éveken át külön egyetemi képzettségű theologus végezte a hittantanítást is, amint azt a rendi káptalan már régebben elhatározta. Szivesen vállalt teendő volt az osztályfőnökség 1 is. Itt is a felmenő rendszer érvényesült, miként a tantárgyak tanításában is. A tanulmányi eredmények biztosítására és a nevelés következetes, e'gyöntetü munkája miatt feltétlenül szükséges is volt ez a rendszer. Az iskolán és órán kívüli oktatásban és nevelésben is kivette mindenki a részét. Minden tanárra jutott valamilyen mellékhivatal. Egyik a Mária-kongregációinak volt prézese, mások exhortatorok, cserkészvezetők, regatta-vezetők, önképzőköri elnökök stb. voltak. 1907-ben megkezdi a tanári kar az iskolánkivüli szabadelőadásokat. A háborúig szinte minden évben voltak a nagyböjt folyamán dísztermünkben felolvasások a nagyközönség és ifjúság oktatására. Nemzeti és irodalom-történeti, régészeti és filologiai tárgyú előadások voltak ezek egy-egy 1 részletkérdésről. Az 1914—915. iskolai évben a tanári kar gyermekpszihologiai tanulmányt végez a Gyermektanulmányi Társaság felkérésére. Az anyagot Szekeres Bónis dolgozza fel és bocsátja a társaság rendelkezésére. A háború és a forradalmak e téren is megakasztották a munkát. 1921-ben azonban sokkal szervezettebben újra kezdődtek az iskolánkivüli előadások. A győri keresztény tanügyi egyesület szabadegyetemet szervezett, vezetésével Réthei-Prikkel