Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1926
15 nek tagjai a közösségtől társadalmi állásukhoz mért ellátásban részesülve, földi javakat nem harácsolhatnak össze, de még csak nem is gyűjthetnek, hanem kommunisztikus életközösségben kizárólag hivatásuknak, az ifjúság nevelésének szentelik magukat. Rendi tőr zsvagy ónunk pedig, mely kellő állami ellenőrzés mellett csak mintaszerű gazdálkodással tudta a reája rótt súlyos terhek költségeit fedezni, a múltban sohasem az egyesek, hanem kizárólagosan a közművelődés, elsősorban az ifjúság nevelésének érdekeit szolgálta. Mint ezen intézmény tagjai, nem mondhatjuk-e magunkat a szó legnemesebb értelmében proletároknak — a legtöbben közülünk születésüknél fogva is, de mindenesetre valamennyien vagy ont alansiáguk, egész életirányuk és a kőznek szentelt önzetlen munkásságuk révén? Ezen kényszerítő okok érlelték meg bennünk azt az elhatározást. hogy a követelt nyilatkozatot nem irjuk alá! Mély fájdalommal hagyjuk el a tanári hivatást, melyet csak vallásos meggyőződésünk és papi becsületünk árán tarthatnánk meg és készek vagyunk inkább a ránk váró bizonytalan sors súlyos megpróbáltatásait magunkra vállalni. Győr, 1919. május hó 4-én. 1) Meszlényi Lambert igazgató sk., Lendvai Hugó sk., Szakács Béla sk., Kemény Kolumban dr. sk., Boros Alán o'r. sk., Parcsami Henrik sk., Komonczy Gáspár dr. sk., Szarka Valér sk., Tamás Vidor sk., Pálfi Lőrinc sk., Zempléni Tivadar dr. sk., Kováts Arisztid sk., Fehér Bálint sk., Ferenczy Viktor sk., Újlaki János dr. sk., Kalmár Gusztáv dr. sk., Laky Vilmos dr. sk.« A direktóriumot, mint elképzelhető is volt, nem győzte meg okfejtésünk. Első intézkedésével, válaszul nyilatkozatunkra, az egyházi vagyonok direktóriuma minden anyagi támogatást megvont tőlünk. Később egy rendelet jelent meg lakásunk elhagyásának kötelességéről. Hisszük, hogy azok, kiknek szemében érték a vallásos meggyőződés és az adott szó szentség, megerősödtek példánkra saját meggyőződésükben; aminthogy mi is bátorítást merítettünk a katholikusok kitartásából. A direktórium intézkedése folytán bekövetkező anyagi bizom-talanság egy pillanatra sem vált nyomasztóvá, mert őszinte jóbarátaink, sőt ismeretlenek is, gyakran névtelenül, segítségünkre jöttek. így vált mindinkább nyilvánvalóvá, hogy évtizedes munkásságunk nem volt eredménytelen. A társadalom eg\' részének lelkébe mi csepegtettük a magasabb értékek iránt való fogékonyságot, a másik rész elismerte ezen munkánk érdemét. Közölve a Dunántúli Hirlap 1919. szept. 23. számában.