Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1926

fM'lßM Ilii il. I HALOTTAINK. | , aki Sopronban születtél 1892-ben és áldozópap lettél az 1916 évben, csak 11 évig álltál az őrhelyen. Rangnélküli szerzetes voltál és közkatonája a drága magyar tanügynek. Hiú vágyak nem laktak lelkedben, nem ismerted a törtetést külsőségek után. Ebben gyökerezett a merevségig egyenes jellemed, ebből táplálkozott kíméletlen türelmetlenséged a külszin iránt. Ezért nem tűrted az álarcot és a leeresztett rostélyt, ezért szerettél szembenézni vizsgáló szemekkel az emberi arcokba. Kíméletlen voltál az erősek gyengéivel szemben, de gyengéden kézen fogtad az elesni készülőket és aggódva helyezted biztos alapra a meghasadt edényt. Keményre szorított szájjal indultál nap-nap után a katedrára, de az első „Laudetur" után elsimultak a kemény vonások és apa voltál növendékeid között. Számunkra mindig a kedves Tom voltál, aki mosolyogva beszéltél az elmúlásról és tréfásan fogadtál bennünket az utolsó előtti napon is. Amíg köztünk éltél, alig vettük észre csendes életedet, de amikor eltávoztál, nem akartuk elhinni a szomorú valót. Ugy elmentél, hogy búcsút sem mondhattunk, még csak kezet sem szorítottunk. Ifjú és erős voltál és mégis elmentél! Eletednek reggelén mentél el számot adni és Neked már reggel is volt elszámolni valód. A jó Isten vizsgálja a belsőket, mi szemeinkkel csak a kivül valókat látjuk és lelkünkkel azt érezzük, ami lélekből jön. Az oltárnál felüdülni tudó pap voltál, önmagaddal szemben szigorú szerzetes maradtál és magyar tanárok példája lettél. Az iskola és szobád voltak állandó helyeid, lelked ment volt a haszontalan időtöltésektől és hiú szórakozásoktól. Padok és könyvek között élted le rövid életedet. Nem mondom, hogy űr támadt utánad, mert Te nem szeretted a közhelyeket és ezzel bántanám emlékedet. Az értékes könyvekből számozott példányokat készítenek. Te, — ha szabad így kifejeznem magamat — a jó Istennek megszámozott Tamás Vidor Pál